Földing Csanád (8.e)
Legemlékezetesebb élményem a szünetből a balatonfüredi korcsolyázás. Másfél órát álltunk sorba, hogy bejuthassunk a jégre, de megérte. Egy nagy térrel kezdődik a pálya, ami legalább háromszor akkora, mint a pápai. Majd az 1 km hosszú, bekerített, biztonságos jégfolyosó az utcákon, a járdák, a fénylő kirakatok mellett, a feldíszített városon át halad, összeköt három pályát. Különleges élmény volt korcsolyázva végignézni a Balaton-partot. Az elején még kevesen korcsolyáztunk, a vége felé lett nagy a zsúfoltság. Néhányan túl gyorsan, már-már veszélyesen siklottak. Testvérem elesett, de szerencsére nem történt semmi baja. Januárban már készültem a felvételire, a Petőfi Sándor Gimnázium két tannyelvű tagozatán szeretném folytatni tanulmányaimat.
Farkasdy Szófia (7.e)
Két hétig pihentem. Felénk nem volt olyan nagy zaj szilveszterkor. A szomszédunk állított fel egy tűzijátékot rosszul. Valószínű, a szél döntötte fel, de szerencsére vizes volt a föld, ahova becsapódott, így nem történt baj. Január harmadikán szólt a barátom telefonon, hogy mindjárt megérkezik Óvárról hozzám. Nem azt kérdezte meg, hogy jöhet-e, csak bejelentette, jön. Maradt fél órám készülni, rendet rakni, ajándékot venni. Aztán persze jól éreztük magunkat, játszottunk a kutyámmal. Itt Pápán korcsolyáztam több alkalommal is. Kiraktam egy 1466 darabos, 18 karikás puzzle játékot egyedül 6 óra alatt. Télen nem utazunk, de a nyaralásunkat már lefoglaltuk Horvátországba.
Kiss Dorina (7.e)
Decemberben a tapolcai sakkversenyen én szereztem a csapatban a legtöbb pontot. 5-ből 4,5-öt. Legközelebb Veszprémbe megyünk majd sakkozni, és folytatódik a Diákolimpia, amire készülünk. Szünetben pihentem, olvastam, a családunkkal jól telt az idő. Csak az utolsó napokban kezdtem el tanulni kémiát, biológiát, olvasom a Rómeó és Júliát.
Kovács Zalán (7.e)
Szerintem a téli szünet a pihenésre való. Jól kialudtam magam.
Buti Alíz (6.a)
Részt vettem az iskolai karácsonyi hangversenyen énekkarosként. Szólót énekeltem a Gyere el a jászolhoz című számban és a csettintést segítettem vezényelni a Feliz navidad-ban. A karácsonyunk szokásosan telt; szenteste ajándékozás családi körben, aztán ünneplés a pápai nagyszüleimnél majd az ajkaiaknál. Az egyik sminkajándék allergiás reakciót váltott ki nálam. Legemlékezetesebb élményem az újévi koncert volt a zsúfolt színházban, ahol szüleim és testvérem is szerepeltek a fúvós zenekarban.
Bővebben...