tarczylogo_1.jpg
Határtalanul
E-Kréta

Osztálynapló
Ellenőrző
E-Ügyintézés

Osztálynapló
Ellenőrző
E-Ügyintézés

Osztálynapló
Ellenőrző
E-Ügyintézés

Versenyeredmények

Versenyeredmények

2024/2025-es tanév

Logók
Nyitvatartás
Az iskola a tanítási időben hétfőtől - péntekig
7.00 órától 18.00 óráig tart nyitva.
previous arrow
next arrow

Hagyományosan a tanév végén szervezi a Weöres Sándor Általános Iskola a Weöres-hét idején a város és járás általános iskolásai számára a prózamondó versenyt 4 korcsoportban. Június 12-én délután szép számmal gyülekeztek a versenyzők és kísérőik az „irodalmi délutánon” – ahogy az igazgatónő megnevezte a versenyt, enyhítve az izgalom miatti lábremegést. A Tarczy-iskolából is indítottunk alsós és felsős prózamondókat. A legkisebbek korosztályában Mészáros Lilla Borostyán (2.e) meggyőzően adta elő Fehér Klára elbeszélésének részletét: a füllentős kisfiú egy oroszlán miatt késett el az iskolából, nem tudta elkészíteni a leckét sem, és tanítónője majdnem elhitte a sztorit. A zsűri második helyezéssel jutalmazta Lillát. Felkészítője Sashalmi Tamásné. A 3-4. osztályosok között Sör Maja (3.a) a pletykás asszonyokról és őket védelmező férjeikről szóló tréfás történetet bátran, átélve mesélte el akkora sikerrel, hogy megszerezte az első helyezést. Felkészítője Nagyné Mayer Ágota. Az 5-6. osztályosok kategóriájában Szakács Panka (6.e) egy fehér kócsagról szóló tragikus novellával szomorította el a közönséget és a zsűrit. Neki különösen izgulni kellett a múló idő miatt, mert 3 perc a produkciók időkorlátja. A Wass Albert mese ennél jóval hosszabb. Panka így is második helyezést ért el. Felkészítője Tóthné Bogdán Zita. Hajdu Dézi (4.c) egy indiai népmesét mondott, Baranyai Krisztina (8.a) egy Harry Potter részletet. Helyezést nem szereztek, de dicséretet kaptak, tisztességgel helytálltak. Mindnyájuknak gratulálunk!

Lőrincz Loránd Ádám (4.e) 14., Szakács Panka (6.e) 11., Barkóczi Nóra (8.e) 15. helyezést szerzett az Országos Internetes Matematikaverseny záró, 6. fordulójában. Lóci matematikatanára Bódainé Balogh Orsolya, Pankáé Cser László, Nóráé Németh József. A versenyt a kecskeméti Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány szervezi azon 2-8. osztályos tanulók számára, akik a Zrínyi Ilona matematikaversenybe is beneveztek. A verseny tehetséggondozó programjuk része, elsődleges célja a matematika népszerűsítése. Az összeállított feladatsorokkal elsősorban a tanulók logikus gondolkodását kívánják mérni. A benevezett tanulóknak novembertől áprilisig minden hónapban egyszer meghatározott időpontban kell a számítógép elé ülni, és megoldani 10 feladatot. Minden helyesen megoldott feladat 5 pontot ér, így összesen 300 pont a hat fordulóban elérhető maximális pontszám. Az 5. és 6. fordulóban az időt is mérik a forduló feladatainak kitűzésétől az utolsó módosításig. Egyenlő pontszám esetén az ér el jobb helyezést, akinek az 5. és 6. fordulóban mért idejének összege kisebb. Ha ez is megegyezik, akkor érnek el azonos helyezést a versenyzők. Pl. a negyedikesek közül négyen érték el a maximális 300 pontot, a megoldásokat a legrövidebb idő alatt rögzítő versenyző lett az első, a leghosszabb idejű a negyedik. Lóci 290 pontot ért el, Panka 280-at, Nóra 240-et a 300-ból. A végleges eredmények között csak azokét közlik, akik az összpontszámnak legalább felét elérték, az ő létszámuk meghaladta az ezret. Az összes benevező tanuló száma meghaladta a tízezret. A feladatok gondolkodtatóak, nem kapcsolódnak szorosan az adott évfolyam tananyagához. Néha túl egyszerűnek tűnnek, máskor többféle értelmezést sugallanak; a megoldást meg is kell indokolni. Nagy számokat tartalmaznak, melyekkel pontosan, gyorsan számolni is tudni kell. A későbbi évfolyamok matematikai képleteit nem lehet alkalmazni. A megoldások beküldése során fellépő technikai problémákkal nem foglalkoznak. Tanulóink a számtalan nehézség ellenére nem adták fel a versenyt. A kitartás meghozta a gyümölcsét, az országos 11., 14., 15. helyezést. Gratulálunk Lócinak, Pankának, Nórának és felkészítő tanáraiknak!

Médiaszakkör

Május 30-án 15. alkalommal szervezte meg a Tarczy Lajos Általános Iskola a város és a környék általános iskolás korú tanulói számára a járási történelemversenyt. Venczel Csaba igazgató köszöntötte a résztvevőket és nyitotta meg a rendezvényt. A versenyt Rostáné Horváth Ida, nyugalmazott történelemtanár indította útjára, idén a zsűrielnök tisztét töltötte be. Az 5-6. osztályosok feladatlapját a főszervező, dr. Kissné Vadicsku Patrícia pedagógus állította össze. A 7-8. osztályosokét Kirsch Attila történelemtanár. A felkészítő tanárokból álló zsűri évfolyamonként értékelte a versenyzőket. 7 iskola nevezett: Weöres, Szent István, Munkácsy, Mezőlak, Nemesgörzsöny, Noszlop, Ugod, 36 tanulót a versenybe. A résztvevők emléklapot, a helyezettek oklevelet, könyvet kaptak jutalmul.

Június 4. a Nemzeti Összetartozás Emléknapja a trianoni békeszerződés 1920-as aláírásának évfordulója alkalmából. A pápai városi ünnepséget 17 órakor az Országzászló Emlékműnél tartják, az Erzsébet ligetben. A rendezvényen Áldozó Tamás polgármester beszéde után a Tarczy Lajos Általános Iskola tanulói adják az ünnepi műsort. Buti Alíz 6.a osztályos tanuló gitárkísérettel énekli a Hűséghimnusz című dalt. Kiss Kiara volt tarczys, jelenleg petőfis, gimnazista szavalja Petőfi Sándor Magyar vagyok című versét. A néptánc szakkörös 1. és 2. osztályosok Somogyi táncokat mutatnak be Egyed Katalin tanítónő felkészítésével. Végül Veilandics Korina 8.e osztályos tanuló adja elő Az ország mappa szerint és Az igazi ország című részleteket Babits Mihály Hazám ciklusából. Ebből a versből származik a műsor címe: „... ha hazád volt, az marad örökre” A közönség soraiban a nyolcadikosok képviselik osztályfőnökeikkel a Tarczy-iskolát.

Május 29-én, szerdán a Tarczy-iskola képviseletében felvidéki testvérvárosunkba, Ógyallára utaztunk a hagyományos Feszty-vetélkedőre. Feszty Árpád festőművész Ógyallán született, és ott is van eltemetve. Kedves, barátságos fogadtatásban és bőséges vendéglátásban részesültünk. Kis küldöttségünket Venczel Csaba igazgató vezette, a versenyre Kirsch Attila történelemtanár kísért el minket. Hárman voltunk a csapat tagjai: Kiss Bence (Öcsi) 7.e, Vig Bendegúz 8.a és én, Kiss Bence (Ben) 7.e. Kvízt töltöttünk ki Feszty Árpád életéről, műveiről. Puzzlet raktunk ki a Feszty-körkép egy részletéről. Kérdésekre válaszoltunk Ógyalla múltbeli mezőgazdasági munkáival, eszközeivel kapcsolatban. Ez az év Munkácsy Mihály születésének 180. évfordulója is, ezért az ő festményei is szerepeltek a vetélkedőn. Kiderült számunkra, hogy nem lesz belőlünk költő, mert a megadott szavakkal való versírás sikerült a legkevésbé. Viszont sikeres volt a PPT-bemutatónk, ami a pápai vízimalmokról szólt. Úgy gondoljuk, jól helyt álltunk a versenyen, 16 induló csapat közül a 7. helyezést szereztük meg.

Kiss Bence (Ben) 7.e

A Tarczy Lajos Általános Iskola tantestülete, Szülői Munkaközössége, alapítványa május 25-én szervezte meg a hagyománnyá vált Szülők-Nevelők Bálját. A szülők, hozzátartozók, barátok, rendezők körében nagy sikert aratott az idén huszadik alkalommal megtartott táncmulatság. A piros-kék-fehér dekorációval feldíszített aulában Venczel Csaba igazgató köszöntötte a vendégeket. A nyitótáncot a végzős nyolcadikosok mutatták be, Saár Györgyi pedagógus készítette fel őket. Táncuk után a csinos lányok, elegáns fiúk felkérték szüleiket egy keringőre. A finom, bőséges vacsorát az Eatrend cég készítette és tálalta fel. A sokféle korosztály igényének megfelelő zenét a Trend együttes szolgáltatta. Az éjféli tombolasorsolást Hardi Tünde igazgatóhelyettes vezette. Köszönjük a kedves szülőknek a részvételt, a tombolatárgyakat, a felajánlásokat, a támogatójegyek vásárlását. Gratulálunk az iskola dolgozóinak a bál megszervezéséhez, a dekorációhoz. A bevételt a kiemelkedő tanulók jutalmazására, az oktató-nevelő munka támogatására fordítja az iskola.
A nyitó keringő nyolcadikos táncospárjai:
Budavári Kincső – Vig Bendegúz (a nyitótánc műsorvezetői)
Dulguun Burte Ujin – Trungel Áron
Mungunzul Munguntuya – Bendes Balázs Bertalan
Baranova Anasztázia – Pődör Kristóf
Németh Zille – Zsédenyi Marcell
Szente Anna – Györkös Kornél
Barkóczi Nóra – Péter Noel Barnabás
Csiszár Lili – Csékei Máté Norbert
Keresztes Mira – Sári Alex
Balogh Emese – Pereznyák Máté

 

Év vége felé már nehéz aktivizálni a gyerekeket, hogy induljanak prózamondó – vagy bármilyen – versenyen. Nyakukon a hajrá, javítás a jegyeken, mert az év végi bizonyítvány beleszámít a továbbtanulásba. Készülni kell a nyelvvizsgára, a zeneiskolai zárókoncertre, a Szülők Nevelők bálját megnyitó keringőre, a ballagásra, az utolsó műsorokra. Végül a tanár, a szülő csak reménykedik abban, hogy a jó idő kicsábítja a gyerekeket a telefonjuk mellől. Dicséret illeti azokat a tanulókat, akik részt vettek a házi prózamondó versenyen, amit Tóthné Bogdán Zita szervezett. Buti Alíz (6.a) hiteles, közvetlen előadással A 13 és ¾ éves Adrien Mole titkos naplójának részletével nevettette meg a közönséget. Aztán a hangulat komolyra, majd tragikusra fordult. Erki Rebeka (6.e) Lázár Ervin novellájában hiába kereste a földre szállt angyalt, még ha az tolvaj is volt. Szakács Boglárka (6.e) által előadott Wass Albert történetben a jót akaró főszereplők sorsa a pusztulás vagy a kilátástalan küzdelem. Baranyai Krisztina (8.a) kedvencét, a Harry Potter-sorozat első részének lezárását adta elő, amelyben Harry élete végül is jóra fordult. A Weöres-iskolában június közepén lesz a városi prózamondó verseny, melyen iskolánkat az alábbi tanulók képviselik: Mészáros Lilla Borostyán (2.e), Sör Maja (3.a), Hajdu Dézi (4.c), Szakács Panka (6.e), Baranyai Krisztina (8.a). Valamint bízunk Buti Alíz (6.a), Erki Rebeka (6,e) és Kapfinger Gergely (7.e) részvételében.

Kaprinayné Megyeri Zsuzsanna, médiaszakkör

A Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola hagyományos rendezvénye a Batsányi-hét keretében a megyei „Aranytoll” helyesírási verseny. Az 5-6. osztályosok kategóriájában a Tarczy-iskolát Szakács Panka 6.e osztályos és Kovács Attila 5.c osztályos tanuló képviselte. Felkészítőjük Tóthné Bogdán Zita. Május 6-án zajlott a verseny, az eredményről 13-án értesültünk. Szakács Panka I. helyezést szerzett. Panka elmondta, hogy a tollbamondás az időjárásról szólt. Majd változatos feladatokat oldottak meg: j-ly beillesztése szavakba, betűrend, tulajdonnevek –i képzős származéka, régi családnevek helyes alakjának kiválasztása, rövid-hosszú magán- és mássalhangzók írása stb. Az idővel jól kellett gazdálkodniuk, hogy a sok oldalnak elérjenek a végére. Attila szépen helytállt, nyugodtan versenyzett. Panka győzelméért oklevelet, könyvet és aranyszínű tollat nyert.

Gratulálunk!
Médiaszakkör