tarczylogo_1.jpg
Határtalanul
E-Kréta

Osztálynapló
Ellenőrző
E-Ügyintézés

Osztálynapló
Ellenőrző
E-Ügyintézés

Osztálynapló
Ellenőrző
E-Ügyintézés

Versenyeredmények

Versenyeredmények

2024/2025-es tanév

Logók
Nyitvatartás
Az iskola a tanítási időben hétfőtől - péntekig
7.00 órától 18.00 óráig tart nyitva.
previous arrow
next arrow

Diákönkormányzati nap az Olimpia jegyében (2024. jún. 17.)

Diákönkormányzati nap alsósoknak

Alsó tagozaton 9 állomást látogattak meg a gyerekek, ahol megmérethették erőiket osztályon belül. Az olimpiából adódóan a sporttevékenységek domináltak, mint például a mocsárjárás, társ vezetése bekötött szemmel vagy ugrókötelezés. Ezen kívül kreatív, foglalkoztató feladatokon is helyt álltak tanulóink, ilyen volt az olimpiai kvíz és a plakátkészítés. A nap végét egy jó hangulatú, közös tánccal zártuk!

Osváth Dóra

Diákönkormányzati nap felsősöknek

Június 17-én hétfőn a gyerekek legnagyobb örömére nem tankönyvekkel, hanem menetlevéllel, hűsítő italokkal, szendviccsel felszerelkezve, szellős, sportos ruházatban kellett iskolába jönniük. Az osztályfőnökök reggel átvették Cser László igazgatóhelyettestől, a rendezvény felsős koordinátorától 1. az eligazodást segítő, állomásszámokat tartalmazó térképet. 2. az időbeosztást, a helyszínek zsúfoltságmentes megközelítését, az osztályok mozgását tartalmazó mátrixot. 3. a kincs, azaz kódkeresés feladványát. Borítékban megkapták a helykereső szelfipont rejtvényét és feladatlapját.

 Az olimpia évében és jegyében nem egymással versenyeztek az osztályok, inkább az idővel, mert az egyes állomásokra való eljutásra, a rájuk váró feladatok teljesítésére átlagosan 20 percük volt. A legtöbb kihívás a Várkert és az Erzsébet liget árnyas fái között várt a gyerekekre. A parkoló mögött felállított szabadtéri kondigépeken mindenki saját képességeihez mérten járult hozzá az osztálya számára meghatározott 300 pont összegyűjtéséhez. A játékos rajzot és képletet figyelve Most légy erős! jelszóval minimum 10 pontot gyűjtve. Valószínűleg a legérdekesebb feladat a közelben, a várkerti gyalogoshíd környékén várta a kódfejtőket. Cser László a kalandfilmeket megszégyenítő fantáziával állította össze az egyes kódszámok megtalálásának rejtjeles leírását. A gyerekek kutattak a patak partján, a vízben, fák törzsén, fatönk gyökerén, bokrok tövében, lámpaoszlopokon, kövek alatt, a híd oszlopain, figyelve az égtájakat is, mire összerakták a kódszámot. A Szerelmesek dombjánál Saár Györgyi néni a mamutvadászatért felelt. Segítője Tischlerné Timi néni, aki az eszközök kiszállítását is megoldotta. A mamut széles mellkasát egy karika jelképezte, azon a gerelyt átdobva sikeres volt a vadászat, összejött a sok hétre elegendő mamutsteak. A várkerti pavilonnál Gyurkó Zita néni egy másik olimpiai sportággal, az íjászattal várta a gyereket Célra tarts! jelszóval. Kis séta után a lépcsőknél a zsámolyugrás akadályát küzdötték le Horváth András Levente testnevelő felügyelete mellett. Itt nem volt elég a rövid idő alatt sok ugribugri, még a tűző napot is el kellett viselni.

/p>

A Szent István úton átkelve a színházkert fái alatt ismét hűvösebb levegőn pihenhettek volna, ha Kohuth Helén néni nem ugrasztja zsákba őket. Kipróbálták, megtanulták a zsákban futás nehéz tudományát. Dicséretből nem volt hiány a következő állomáson sem. Az elképzelt mocsáron Vasváry Zoli bácsi segítségével jutottak túl a fáradó diákok és tanáraik. Javasoljuk, az utóbbi három sportágat vegyék fel az olimpiai versenyszámok közé. Már az iskolában megoldhatták a helykereső rejtvényét, amiből kiderült, hogy a Pannonia Reformata Kávézó udvara a szelfipont. Ha odaértek, a Fő utca nevezetes épületeiről és a helyszínről szóló kérdések megválaszolása után szelfiztek. A rejtvényes feladatlapot Kaprinayné Megyeri Zsuzsanna készítette, 3 osztály oldotta meg hibátlanul: az 5.c, 6.a és 6.e. Az olimpiai kvízt Saár Györgyi tanárnő állította össze. Bizony a 14 kérdés nem is volt olyan egyszerű, a 6.a és 6.e érte el a maximális pontszámot.
Vidáman, fizikai és szellemi kihívások teljesítésével telt a délelőtt. Köszönjük a gyerekek lelkesedését és minden osztályfőnök, szervező, állomásvezető munkáját. Kedden minden résztvevő hűsítő jégkrémet kapott jutalmul.

Médiaszakkör