A Türr István Gimnázium és Kollégiumban rendezték 2025. február 10-én a Szép Magyar Beszéd Verseny Veszprém vármegyei fordulóját. Általános iskolásoknak két kategóriás a verseny: 5-6. osztályosoknak és 7-8.-nak. A januári szépkiejtési iskolai fordulón mindegyikőnk (Szakács Panka 7.e, Horváth Bendegúz 5.e) első lett, így jutottunk tovább a megyeibe. Hétfő délután, a döntőn először egy kötelező, ismeretlen szöveget kaptunk, a felkészülésre adtak 5 percet. Mátyás királlyá választásáról szólt Lengyel Dénes népmonda kötetéből. Aztán szünet, a nagyobbak következtek a kötelező szöveggel; szünet, mi jöttünk a szabadon választottal. Magyartanárom, Kissné Papdi Annamária javaslatára Montágh Imrétől egy viccmesélésről szóló szövegével készültem. Ugyan jobban tetszett volna, ha mikrobiológiai témában az algákról olvashattam volna, mert az igazán érdekel. A zsűri előtt igyekeztem hibátlanul, érthetően, kifejezően olvasni. Annamari néni szerint kicsit halk voltam, de nekem sikerült a legjobban, első helyezést szereztem. A zsűri mindenkit megdicsért, a hangsúlyozást, a pontosságot emelték ki, személy szerint nem értékeltek. Az oklevél átvételekor fogtunk kezet.
Sajnos a fiatalabb korosztálynak nem rendeznek országos fordulót, pedig szívesen részt lennék a balatonboglári döntőn. Nagyon örülök az első helyezésemnek.
Horváth Bendegúz 5.e