A Tarczy-iskola február 22-én tartotta a Szülők-Nevelők Bálját. Mi, nyolcadikosok – és egy hetedikes, Flóra – december óta készültünk a nyitótáncra. Saár Györgyi tanárnő választotta ki a zenét, és koreografálta nekünk a keringőt. Köszönjük türelmes felkészítését. Györgyi nénivel és az anyukákkal mentünk el az Evelin esküvői ruhaszalonba, hogy megtaláljuk azt a ruhát, ami nekünk a legjobban tetszik, és legjobban áll. A bálban Venczel Csaba igazgató köszöntötte a vendégeket. Szabó Virág és Szalai Lóránt műsorvezetőként mutatott be minket. A bál előtt a tornateremben tartottuk a főpróbát. Ott a szereplésünk után én apával táncoltam, testvérem, Ben anyát kérte fel. Azután következett az igazi előadás a szépen feldíszített aulában, az elegánsan felöltözött szülők előtt. Ami nagy élmény volt. Fellépésünk után én Cser László igazgatóhelyettest, testvérem osztályfőnökünket, Bertalan Ági nénit kérte fel táncolni. Nagyon izgultunk, de jól sikerült a nyitótáncunk. Mindenki gratulált, a szülők büszkék voltak csinos lányaikra, fiaikra.
A párosok táncában keringőztek:
Lőrincz Dorka – Mészáros Zsombor
Kiss Dorina – Kiss Bence
Balázs Flóra – Kapfinger Gergő
Szente Réka – Györkös Flórián
Dolgos Lilien Lara – Kálmán Koppány
Rendes Abigél – Varga Máté
Szabó Virág – Szalai Lóránt
A párosok tánca előtt a lányok táncában fellépett még Molnár Jázmin Mirjam, Kozák Szamira Ildikó, Balogh Fanni és Dudás Sztella.
Kiss Dorina 8.e, médiaszakkör