tarczylogo_1.jpg
Határtalanul
E-Kréta

Osztálynapló
Ellenőrző
E-Ügyintézés

Osztálynapló
Ellenőrző
E-Ügyintézés

Osztálynapló
Ellenőrző
E-Ügyintézés

Versenyeredmények

Versenyeredmények

2024/2025-es tanév

Logók
Nyitvatartás
Az iskola a tanítási időben hétfőtől - péntekig
7.00 órától 18.00 óráig tart nyitva.
previous arrow
next arrow

Kedden délután 2.a osztályos tanulóimmal újra meglátogattuk a Vörösmarty utcai Idősek Otthonának lakóit. Most is nagy-nagy szeretettel vártak és fogadtak bennünket. A kezdeti megilletődöttség után nagyon hamar feloldódtak azok a kisgyerekek is, akik most jöttek először. Ők is hamarosan beszélgettek, játszottak a számukra addig ismeretlen idős emberekkel, akik úgy fogadtak minden gyerekeket, mintha unokáik, dédunokáik lettek volna. Nagyon jó érzés volt látni, ahogy önfeledten, sokat nevetve beszélgettek, játszottak együtt idősek és gyerekek. Úgy alakult, hogy több bátor kisgyerek még verset is mondott. Látogatásunkkal sikerült szeretetet, jókedvet vinni és kapni ezen a délutánon is. Köszönöm az idősotthon vezetőjének, nővéreinek, valamint az iskolavezetésnek és tanítványaim szüleinek, hogy támogatták a látogatásunkat.

Halász Marianna

Idén is megrendezésre került a rangos Aranytoll helyesírási verseny, amely a megye egyik legnívósabb anyanyelvi megmérettetése. A versenynek ebben az évben is a Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola adott otthont, és intézményünk tanulói ismét remekeltek!

A versenyen először egy nehéz, hosszabb lélegzetvételű tollbamondás, majd egy nyelvhelyességi és helyesírási teszt várt a résztvevőkre – mindezek együttesen döntöttek a helyezésekről.

Az 5–6. osztályosok kategóriájában kiváló eredménnyel szerepelt Schmidt Csenge, a 6.a osztály tanulója, aki 2. helyezést ért el.
A 7–8. osztályosok mezőnyében pedig Szakács Panka, a 7.e osztály diákja első helyen végzett, így elnyerte az Aranytoll díjat is!

Különösen figyelemre méltó Panka teljesítménye, aki a "Határtalanul" kirándulásról való hazaérkezés után szinte azonnal nekilátott a 8. osztályos tananyag elsajátításának – és az eredmény önmagáért beszél: első hely, Aranytoll, büszkeség!

A tanulók felkészítésében oroszlánrészt vállalt Tóthné Bogdán Zita tanárnő, akinek ezúton is köszönetet mondunk a lelkiismeretes és magas színvonalú munkáért.

Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítőjüknek a kimagasló eredményekhez! Büszkék vagyunk rátok!

 

 

A Kozma László Országos Informatika Alkalmazói Tanulmányi Versenyt idén már 23. alkalommal szervezte meg az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete (ISZE). 5. és 6. osztályban minden iskola 1-1 kétfős csapattal indulhatott.
Az 1. fordulót 2024. november 20-án, a 2. fordulót pedig 2025. március 19-én rendeztük az iskolánkban.

5. évfolyamon Al Ahmad Mohamad 5.c és Nebenführer Ákos 5.a tanulókat neveztük (felkészítő Vasváry Zoltán). A csapat bejutott a 2. fordulóba és csupán egyetlen ponttal maradt le a döntőbe jutásról.
6. évfolyamon Kiss Lilien és Szakács Bianka 6.a osztályos tanulók képviselték az iskolánkat, akik 93 %-os teljesítménnyel jutottak a 2. fordulóból az országos döntőbe, melyet 2025. május 10-én rendezett az ISZE Százhalombattán. Az eredményhirdetésen a szervezők elmondták, hogy idén a verseny nagyon magas színvonalon zajlott, különösen a hatodik évfolyamos kategóriában. Lilien és Bianka felkészítője Németh József volt, de Vasváry Zoltán informatika szakkörére is jártak, ahol szintén foglalkoztak a versenyfeladatokkal.

Az idei verseny feladatai a robotikához és a mesterséges intelligenciához kapcsolódtak. A döntő feladatai voltak: Internetes kutatómunka (magyar szólások és közmondások a mesterséges intelligencia szemével), szövegszerkesztés, grafika és prezentációkészítés a mesterséges intelligenciával és a robotok felhasználási területeivel kapcsolatban.
A döntőben Kiss Lilien és Szakács Bianka ötödik helyezést értek el. Gratulálunk!

Németh József
reál munkaközösségvezető

Immár sokadik alkalommal dolgoztak együtt a Tarczy 6.AE tanulócsoport diákjai a kassai ZŠ LACÁK iskola diákjaival egy közös projekt keretében. Ezúttal online, Google Meet-en keresztül kapcsolódtak össze, ahol párokban dolgozva egy képzeletbeli kirándulást kellett megtervezniük. A közös munka során nemcsak angoltudásukat fejleszthették, hanem jobban megismerhették egymást is. A beszélgetések során felmerült egy jövőbeni közös budapesti kirándulás lehetősége is, amit mindkét fél nagy izgalommal vár. Botos Emili Sára tanulónk a következőképp foglalta össze az órát:
LACÁK is a Slovak school, and sometimes we meet the students online. This was the fourth time we worked together. This time, we had an online lesson with them. It was a lot of fun because we were on a Google Meet call, and we talked and brainstormed together. First, we had to fill out a paper and write a schedule on it, like where we want to go on vacation. We picked Budapest for three days and chose two programs for each day. It was very fun, and the students were really nice.

Május 9-én egy komplex honvédelmi csapatversenyen vettünk részt, melyet a pápai Közgazdasági Technikum szervezett 7-8. osztályosoknak és középiskolásoknak. A helyszín is érdekes volt, Mátyusházán a Crazy World Kalandpark, én Airsoft pályaként ismerem. Horváth András Levente testnevelő tanár vitt ki bennünket. 4 fős csapatunk tagjai: Mészáros Zsombor, Strommer Áron, Szalai Loránd (8.e) és Böröczky Bálint (7.e). 12 elméleti, ügyességi, gyakorlati feladatot kellett teljesítenünk. Többek között volt hadtörténelmi teszt, földrajz, térképismeret, ügyességi pálya, akadálypálya, airsoftos lövészet, memóriafeladat, íjászat, erősségi próba, melyben kereket húztunk, kocsit toltunk, egészségügyi feladatok, köztük az újraélesztés, memóriafeladat, sorverseny, távolba dobás palackkal. Igazán változatos próbák elé állítottak bennünket. Nekem az erőnléti, akadálypályás és futóversenyes feladatok sikerültek a legjobban. Nagyon jól éreztük magunkat, igazi csapatként működtünk, összedolgoztunk. Harmadik helyezettek lettünk, örültünk neki, András bácsi is gratulált.

Szalai Lóránt 8.e

A 32 oldalas, gazdagon illusztrált szám PDF-változata

itt tölthető le, de megtalálható az újság archívumában is

(Médiatár / Iskolaújság / Archívum). (Mérete: 2386 KB)

A tartalomból: 

  • A NYELVLÖKÉSES NYELŐ GYERMEKEK SZÜLEINEK - Boldog Krisztina
  • Járási szavalóverseny - Kaprinayné Megyeri Zsuzsanna szervező
  • Bíró Károly rajzverseny 13. alkalommal
  • A labdarúgó diákolimpián - Bedi Bálint Norbert 8.e
  • Matific diákolimpia - bekerültünk a "top-iskolák" közé - Németh József
  • Nemzetközi számítógépes rajzverseny 2025 - Németh József
  • Melyik a legegészségesebb reggeli? - Vetélkedő az egészséges életmódról - Médiaszakkör
  • Veszprém megyei angol nyelvű szépkiejtési verseny

Iskolánk reál munkaközössége ebben a tanévben is megszervezte a nemzetközi számítógépes rajzversenyét, ezúttal is online formában, Sashalmi Tamásné vezetésével. 11 iskola nevezett 3 országból, végül 52 tanuló küldte be a versenyművét az alábbi 10 iskolából:

1. AI Tarczy Lajos Hetény, Szlovákia
2. Liceul Teoretic „Lucian Blaga”, Románia
3. Lovászpatonai Bánki Donát Általános Iskola
4. Mezőlaki Arany János Általános Iskola
5. Pápai Erkel Ferenc Általános Iskola
6. Pápai Munkácsy Mihály Általános Iskola
7. Pápai Tarczy Lajos Általános Iskola
8. Pápai Weöres Sándor Általános Iskola
9. Pápateszéri Általános Iskola
10. Scoala Gimnaziala „Emil Garleanu, Románia