tarczylogo_1.jpg
Határtalanul
E-Kréta

Osztálynapló
Ellenőrző
E-Ügyintézés

Osztálynapló
Ellenőrző
E-Ügyintézés

Osztálynapló
Ellenőrző
E-Ügyintézés

Versenyeredmények

Versenyeredmények

2024/2025-es tanév

Logók
Nyitvatartás
Az iskola a tanítási időben hétfőtől - péntekig
7.00 órától 18.00 óráig tart nyitva.
previous arrow
next arrow

Közzétéve: 

2016. február 24-én rendeztük iskolánkban a szövegszerkesztő versenyt felső tagozatos tanulóink részére. A tanulók a nemzetközi számítógépes ECDL vizsgarendszer szövegszerkesztés moduljából oldottak meg egy feladatot, amire  45 percük volt. A 19-es feladatot kapták, amiben az legalapvetőbb bekezdés- és karakterformázási feladatok mellett szerepelt pl. felsorolások és számozások készítése, szimbólum beszúrása, szegélyezés, tabulátorok, oldalszámozás bekapcsolása, margók beállítása, nyomtatás. Emellett egy előre adott adatbázis használatával körlevelet is kellett készíteniük, a formázott dokumentum és az adatbázis egyesítésével. ECDL vizsgán az elérhető 32 pontból 24 pont kell a sikerességhez. Az első öt helyezett teljesítette a sikeres vizsgához szükséges követelményeket.

Közzétéve: 2016.03.22.

Három korcsoportban, több mint 80 diák vett részt a Tarczy Lajos Általános Iskola számítógépes rajzversenyén. A járási megmérettetésre a város és környék általános iskoláiból is érkeztek tanulók, neveztek a QSI International School diákjai is, valamint interneten kapcsolódtak kampeni és hetényi testvériskola felsősei, valamint a constanzai fiatalok. A versenyt a 3.-8. osztályosok számára szervezik meg, egyre több jelentkezővel, mondta el Sashalmi Tamásné szervező.

Közzétéve: 2018.12.20
December 15-én reggel nagy izgalommal indultunk Budapestre az Országházba Erzsi nénivel. Néhányan az osztályból meghívót kaptunk a Parlamenti Karácsonyra. A hosszú út után reggelivel vártak bennünket. Kakaót, nutellás kalácsot és finom gyümölcsöket kaptunk. Ezután a gyermek házelnök átvette az Országház kulcsát és kihirdette, hogy a mai napon a gyerekeké a Ház. Megkezdődött a buli. Délelőtt egy színvonalas előadást láttunk. A Pál utcai fiúk musicalből hallgattunk részletet, énekelt Péter Szabó Szilvia, Vastag Csaba. Mesét hallhattunk egy székely mesemondótól is. Ebéd után különböző színhelyeken játszottunk. Láttunk Lego kiállítást, jelmezekben fényképezkedhettünk. A fiúknak a videojátékok, a Ps4 pro tetszett legjobban. Jártunk a játszóházban is, ahol arc- és kézfestés, lufihajtogatás, mézeskalácskészítés, gyöngyfűzés is volt. Sokan bezáratták magukat az óriás szappanbuborékba is. A nap végén a diákházelnök ünnepélyesen visszaadta a kulcsot a házelnöknek. Majd ajándékokkal megrakodva indultunk vissza Pápára. Fáradtan, de élményekkel teli érkeztünk haza. Nagyon örülünk, hogy részesei lehettünk egy ilyen csodás jutalomnak.

4. c osztály

Közzétéve: 2018.12.18

 A 2.a és 3.a osztály tanulói vehettek részt azon a  Kékfestő Múzeum által szervezett foglalkozáson, melyen a Luca naphoz kötődő népszokásokat elevenítették fel. Hallgattak mesét, játszottak "boszorkányüldözést", majd boszorkányt készítettek maguknak. 
Köszönjük a lehetőséget a múzeum munkatársainak!

Közzétéve: 2018.12.05 - (Forrás: Babos Petra, papa-ma.hu)

A nagy angol drámaíró, William Shakespeare 116. szonettjével köszöntötték az angol szépkiejtési verseny résztvevőit a Tarczy Lajos Általános Iskolában. A kezdeményezést dr. Martonné Klimó Irén angol nyelvtanára indította útjára évekkel ezelőtt.
Hardi Tünde tagozatvezető elmondta, a Tarczy Lajos Általános Iskola magyar-angol két tannyelvű tagozata az idei évben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját.
A verseny hagyományosan két részből áll: először egy megtanult irodalmi mű egyik részletét vagy egy könnyített olvasmányt kellett előadni, majd egy ismeretlen szöveget kell felolvasni a diákoknak.

Közzétéve: 2018.12.06 - (Forrás: Babos Petra, papa-ma.hu)

A debreceni Graph-Art Kiadó idén 20 éves, ennek alkalmából meghirdetett egy nyereményjátékot azon iskolákban, ahol olvassák a Tappancs és Tudorka magazinokat.
Holczer Gábor területi képviselő elmondta, minden hónapban kisorsolnak egy iskolát szeptembertől augusztusig, s 100.000 Ft értékű könyvcsomagban részesítik a szerencsés intézményt.
-Októberben a Pápai Tarczy Lajos Általános Iskola nyert, amely könyveket decemberben szállítottunk ki nekik. A könyvek történelmi és ismeret-terjesztőek, amelyeket a gyerekek év közbeni és év végi jutalmazására és könyvtárfejlesztésre használhatnak az iskolák - mondta Holczer Gábor, akitől megtudtuk, ezúttal 55 darab könyvet hozott Pápára.
Vida Tímea kapcsolattartó fejlesztő pedagógustól megtudtuk, nagy öröm az iskola számára, hogy könyvjutalomban részesültek egy pályázatnak köszönhetően, amely nagy érték az intézmény számára.

Közzétéve: 2018.12.03

A Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola idén is megrendezte Mesenapja alkalmából városi rajzversenyét. A verseny témája Ételek a mesékben volt, mely az iskola városi mesemondó versenyéhez is kapcsolódott. A gyerekek A/4-es méretben készíthették el munkáikat az általuk választott meséhez, a hozzájuk közel álló, szabadon választott technikával. Az ünnepélyes eredményhirdetése december 1-én, szombaton került sor a színházban, amelyen kiállították a résztvevők munkáit is. A helyezettek könyvjutalomban részesültek.
A 4. c osztályos Simon Szimonetta különdíjat szerzett munkájával, melyen a Jancsi és Juliska című meséhez készített színes, látványos, részletgazdag illusztrációt.

Tekán Kinga
tanítónő
4. c osztály

Közzétéve: 2018.11.24

Októberben a versenyeredmények közé két alkalommal is felkerült Németh Roland 8.a-s tanuló neve. Mindkét esemény Zirchez kötődött. 18-án a Zirc Kupán egyéniben is, összetettben is 3. helyezést szerzett. 21-én a diákolimpia megyei döntőjében a 20 lövéses légpuskalövészetben felállhatott a dobogó legfelső fokára. A Tarczy iskola tanulója ebben a sportágban még nem ért el ilyen szép eredményt. A lövészet sokaknak tetszik, de városunkban még kevesen űzik ezt az érdekes technikai sportot. Ennek kapcsán kérdeztem Rolandot kedvelt hobbijáról: