tarczylogo_1.jpg
Határtalanul
E-Kréta

Osztálynapló
Ellenőrző
E-Ügyintézés

Osztálynapló
Ellenőrző
E-Ügyintézés

Osztálynapló
Ellenőrző
E-Ügyintézés

Versenyeredmények

Versenyeredmények

2024/2025-es tanév

Logók
Nyitvatartás
Az iskola a tanítási időben hétfőtől - péntekig
7.00 órától 18.00 óráig tart nyitva.
previous arrow
next arrow

Közzétéve: 2021.06.15

Március 22-én, a víz világnapján rengeteg pályázatot hirdetnek. Az internet böngészése közben találtam rá az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság felhívására, amely rajz- novella- és versíró pályázatot hirdetett „A víz érték! Becsüld meg!” címmel. Mivel szabadidőmben gyakran írok verseket, gondoltam, erre az eseményre is „készítek” egyet, amit be is küldtünk szüleimmel.
Pár hónap múlva jött egy e-mail, hogy díjazott lett a pályaművem. Azt is leírták, hogy mikor és hol rendezik meg a díjátadót.
Június 8-án Győrben összegyűltek a szervezők. Nem volt nagy tömeg, inkább családias lett a rendezvény. Első lettem! Minden helyezett apró tárgyakat és az okleveleken kívül motorcsónakos kirándulást is nyert. Az átadó ünnepség után fotózkodtunk, az egyik kislány és én elszavaltuk a verseinket.
Nagyon jó érzés töltött el akkor.
Reményi Réka (6.e)

Hagyományainkhoz híven az idei évben is megrendezésre került a játékos angol nyelvi
csapatversenyünk, 3. és 4. osztályosok résztvételével.
A verseny 3 kategóriában zajlott. a 4. a informatika tagozatos tanulói 4 csapatban mérték
össze tudásukat. A 3. a és 3. e kéttannyelvi tagozatosai hét csapattal indultak, illetve a 4.e
kéttannyelvi tanulói öt csapattal vettek részt a versenyben.
A feladatok között szerepelt keresztrejtvény, szókereső, szövegértés, szógyűjtés, melyekben
nemcsak a nyelvi tudás, hanem a gyorsaság is fontos szerepet kapott.
A verseny célja az angol nyelv megszerettetése, a gyerekek kreativításának fejlesztése, illetve
az, hogy a meglevő tudásukat tanórai kereteken kívül is tudják alkalmazni.
A szoros küzdelemben a következő eredmények születtek:

Az Oktatási Hivatal minden évben célnyelvi mérést szervez a két tanítási nyelvű nevelés-
oktatást folytató általános iskolák 6. és 8. évfolyama számára. A mérés időpontját az aktuális
tanév rendjéről szóló EMMI rendelet határozza meg. 
A célnyelvi mérést a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 97.§ (13) alapján a
nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról
szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 135.§ írja elő. A mérés két évfolyamon az alábbi
KER szerinti nyelvi szinteket méri:
 Évfolyam: 6. 
Mért KER szint  A2 
Évfolyam: 8.
Mért KER szint: B1
A célnyelvi mérés három alapkészséget mér: hallott szöveg értése, olvasott szöveg értése,
íráskészség. A tesztfüzetek szerkezete mindkét (A2 és B1) szinten azonos; készségenként
kettő, azaz összesen hat feladatot tartalmaznak. A feladatokban az utasítások a célnyelven
szerepelnek.

Közzétéve: 2021.06.11

Lőrincz Loránd Ádám 1.e osztályos tanuló nem tétlenkedik, ha tantárgyi versenyről van szó. Számos tanulmányi versenyre benevezett édesanyja és tanítói segítségével, amiket rendre kiváló eredménnyel zárt. Ezekre a versenyekre nagy szorgalommal, kitartással, lelkesedéssel készült fel, amelynek meg is lett a gyümölcse.
Gratulálunk a szép teljesítményhez és büszkék vagyunk rá!
Eredményei:
Mozaik Országos Tanulmányi Verseny: Anyanyelv 1-2.évfolyam: 1.hely
Matematika 1. évfolyam: 7. hely
Tudásbajnokság Megyei Döntő: Matematika 1. hely
Olvasás, szövegértés 1. hely
MatekÁsz Megyei Döntő: 1. hely
Országos Döntő: 1. hely
Országos Méh-Ész Logikai Verseny: Online forduló: 1. hely
VIP forduló: 9. hely

„Az Oktatási Hivatal minden évben idegen nyelvi mérést szervez 6. és 8. évfolyamos tanulók számára
angol és német nyelvből. A mérés időpontját az aktuális tanév rendjéről szóló  EMMI rendelet
határozza meg. Az idegen nyelvi mérés tartalmi követelményeit a Nemzeti alaptanterv kiadásáról,
bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet és a kerettantervek
kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012.   (XII. 21.) EMMI rendelet 2. melléklete
határozza meg.

Közzétéve: 2021.05.31

Az Elsősorban pápai Városbarát Egylet a Vajda Péter Emlékprojekt keretében még a tanév elején hirdetett kétfordulós versenyt a pápai és város környéki iskolák számára.
Erre októberben nevezett a csapatunk egy többoldalas feladatlap kitöltésével, melyet a forrásanyagok alapos tanulmányozása előzött meg. A döntőre 2021. május 13-án került sor online. A kamerák előtt helyet foglaló csapatokat dr. Áldozó Tamás, Pápa Város polgármestere, az Elsősorban pápai Városbarát Egylet Vajda Péter Emlékprojektjének fővédnöke köszöntötte. Ezután négy feladatban kellett bizonyítani a csapatoknak a felkészültségüket. Egy előzetesen elkészített tabló bemutatása, egy Vajda Péter életével kapcsolatos totó kitöltése, mozaikképek összerakása és Vajda Péter műveinek felismerése szerepelt a feladatok között.
A szoros versenyben 8. a osztályos lányaink második helyezést értek el. A csapat tagjai: Benke Laura, Bódai Bettina, Simon Alexandra. Felkészítő tanáruk: Kissné Papdi Annamária. Az elismerő oklevélen kívül értékes könyvjutalomban részesültek, és iskolánk birtokába került egy szép Vajda-emlékplakett is.

 

Közzétéve: 2021.05.28

Ahogy minden évben, iskolánk humán munkaközössége idén is meghirdette a nagy múltra visszatekintő Pápai-járási Nagy László szavalóversenyt.
Március 8-tól azonban ismét digitális oktatásra tértünk át, így a nem mindennapi helyzetben izgatottan vártuk, kik szavalnak velünk „online”. Felhívásunkra a Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola diákjai küldték be szavalatukról készített felvételeiket.
A zsűri tagjai, akik a beérkezett szavalatokat értékelték:
Kaprinayné Megyeri Zsuzsanna a Tarczy Lajos Általános Iskola nyugalmazott magyartanára és Schrei Balázs a Szent István Római Katolikus Általános Iskola magyartanára voltak.