Közzétéve: 2018.04.17. - Forrás: papa-ma.hu (Babos Petra)
Huszonkilencedik éve hagyomány, hogy a Tarczy Lajos Általános Iskola a költészet napjához kapcsolódva megszervezi az általános iskolás tanulók számára a járási Nagy László szavalóversenyt. A megmérettetésre az idei évben 51 diák jelentkezett, a tanulók nemcsak Pápáról és környékéről érkeztek, hanem az intézmény testvériskolájából, Hetényből és Tapolcáról is.
A versenyen Nagy Lászlóra és Szécsi Margitra emlékeztek, az ő verseik közül kellett egyet-egyet elszavalni kötelező jelleggel.
- Első, második és harmadik osztályosoknak nincs kötelező vers, ők csak a szabadon választott költeményt adják elő, míg a 4- 8. osztályosoknak adtunk kötelező verset - mondta Kaprinayné Megyeri Zsuzsanna szervező.
A megnyitón Venczel Csaba igazgató köszöntötte a megjelenteket, aki mint mondta, az erős érzelmi kötődés méltó indok arra, hogy az iskola immáron 29. alakommal szervezi meg a jogutód intézménye hagyományait követve a költészet napján, József Attila születésnapján a szavalóversenyt.
A zsűriben az 1-2. osztályosoknál óvodapedagógusok és nyugalmazott tanárok, a nagyobbaknál szintén nyugalmazott pedagógusok, míg a felsősöknél Somogyi Katalin, a PSZC Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma magyartanára, Mészárosné Varga Veronika múzeumpedagógus és Nagy Imre tanár, újságíró foglaltak helyet.
A legjobbakat oklevélben és értékes könyvjutalomban részesítette a zsűri.