Közzétéve: 2018.04.19.
Kiskorom óta nagyon szeretek verseket hallgatni, olvasni és előadni. Jó érzés, amikor szavalóversenyre készülök, és az osztálytársaim – mint választott közönség – előtt mondhatom el először a versemet, és látom rajtuk, hogy tetszik nekik.
Elsősként és másodikosként több versenyen is részt vettem, ami a szavalással, prózamondással és mesemondással volt kapcsolatos. Az iskolai és járási versenyeken első helyezéseket értem el. Az idei tanévben úgy gondoltam, hogy magasabb szinten is szeretném magam megmérettetni. Novemberben részt vettem a Veszprémben rendezett Főegyházmegyei Szavalóversenyen, ahol 2. helyezést értem el.
Március elején jelentkeztünk a Fedorka-SOSEVOLT Versnap versenyére, mely egy országos verseny, és két fordulóból áll. Az első fordulóban egy kortárs költő versét kellett előadni, és elküldeni videófelvételen a zsűrinek. Az előzsűrizés után egy reggel kaptuk azt a jó hírt, hogy továbbjutottam, és beválogattak engem is a második fordulóba.
Az országos verseny gálája április 14-én Szekszárdon volt. Mivel nyáron betöltöm a 10. életévemet, ezért a 4-5-6. osztályos tanulókkal kerültem egy kategóriába, ami még nagyobb kihívást jelentett nekem. A versenyen két verset adtam elő, az egyik a kortárs költő, Erdős László Szupermodell című verse volt, a másik egy klasszikus mű, Petőfi Sándor: Szeget szeggel.
Nagyon boldog voltam, amikor a színpadra szólítottak, és átvehettem az EZÜST minősítésű oklevelet. Sok élménnyel és tapasztalattal tértem haza. Boldog vagyok, hogy részese lehettem ennek a színvonalas versenynek.
Reményi Réka 3.e