Közzétéve: 2016. június 07.
Osztályunk meghívást kapott a Tesco áruháztól, s egy délelőttöt eltölthettünk a pékségben.
Elérkezett a várva várt nap, amikor reggel osztálytársunk anyukája értünk jött az iskolához kisbusszal, hogy segítsen gyorsabban eljutnunk úti célunkhoz. Az áruházba érve elénk érkezett a pékség vezetője, Balázs bácsi, aki elkísért minket egy helységbe, ahol átöltözhettünk fehér pólóba, váltócipőbe. Ezután mindenki kapott névre szóló sapkát és kötényt, majd elindultunk a pékség felé.
Ott már vártak minket a pékek, hogy megmutassák, hogyan dolgoznak. Bevezetésképpen megnézhettük az alapanyag raktárakat. Ebből kétféle volt, az egyikben a különböző liszteket, a másikban pedig a pékárukba kerülő töltelékeket tárolták. Láttuk az óriási dagasztógépet, kelesztőgépet, a forró modern kemencéket. Volt forgó kemence is. Elmondták, hogy a fánkot pálmaolajban sütik. A bemutató után kezet mostunk, majd nekiállhattunk mi is a munkának. A dolgozók előre készítettek nekünk nyers kalácstésztát, ezt belehelyezték egy dagasztógépbe, ami pici golyóalakokat adott ki, majd ezek átkerültek egy másik gépbe, ahonnan már kifli alakokban kaptuk meg őket. Körbeálltunk egy nagy asztalt, idehozták a kis tésztadarabokat, amit picit továbbformáztunk, majd hármas fonással kalácsot készítettünk belőlük. Volt lehetőségünk még négyes fonással is próbálkozni. A kalácsok egy hatalmas tálcára kerültek, ami sütőpapírral volt bevonva, erre írták a kalácsok alá a nevünket, így meg tudtuk különböztetni, melyik kinek az alkotása. A nyers tészták bekerültek a kemencébe. Amíg várakoztunk, hogy megsüljenek, addig megvendégeltek minket üdítővel, ásványvízzel, kis ropogtatnivalóval. Volt lehetőségünk egy kis játékra is. Rajzolhattunk, lufit fújhattunk, ugráló kötelezhettünk és kosárlabdázhattunk is. Majd egyszer csak meghozták a kész kalácsokat. Nem győztünk csodálkozni, nem hittük el, hogy ezeket mi csináltuk. Egyiket megkóstoltuk, a másikat hazavittük a családnak.
Örülök, hogy betekintést nyerhettem a pékek munkájába. Ez egy nagyszerű nap volt!
Simon Alexandra 3.a
Élmény a sütödében
Lehetőséget kaptunk, hogy ellátogassunk a Tesco pékségébe. Balázs anyukája vitt el minket az épület elé.
Várakoznunk kellett, míg el nem jött az idő, hogy bemehessünk. Felvettük a fehér pólót és a tornacipőt, és odakísértek minket a sütödéhez. Körbevezettek a helységbe, részt vehettünk a sütés előkészületében. Nagyon tetszett, ahogy fontuk a kalácsot. Ezután játékra is volt lehetőségünk. Megkínáltak bennünket ropival és üdítővel. Haza is vihettünk a finom kalácsokból. Bea néni visszavitt minket az iskolához.
Nagyon jól éreztük magunkat. Máskor is szeretnénk ilyen élményben részt venni!
Kovács Ivett 3.a
Látogatás a pékségben
Elérkezett a várva várt nap. A pékséget látogattuk meg a Tescoban.
Nagyon izgultam, mert még nem voltam ilyen helyen, és kíváncsian vártam, hogyan készülnek a péksütemények. Amikor beléptünk a sütödébe, kedvesen fogadtak bennünket. Megmutatták a gépeket, hogyan dagasztják és kelesztik a tésztát. Ezután mindenki kapott a tésztából, és kalácsot font belőle, majd megkelesztettük és megsütöttük. Amíg sült a kalács játszottunk, rajzoltunk és beszélgettünk. Egy kis idő múlva, miután megsültek az illatos kalácsok, mindenki megkapta és hazavihette, amit készített.
Nagyon érdekes és tanulságos nap volt. Remélem, máskor is lesz ilyen. A finom kalács pedig az egész családnak ízlett.
Benke Laura 3.a
Kirándulás a Tescoban
Reggel az iskolából a pápai Tescoba vitt el minket Balázs anyukája.
Megérkeztünk az áruházhoz. Bementünk az egyik játszó szobába, majd átöltöztünk és átsétáltunk a pékekhez. Mindenki font egy - egy kalácsot, majd megnéztük a kemencéket, a keverőgépet. Bevezettek minket a raktárba, ahol a lisztet tárolják, láttuk az élesztős hűtőt. Megmutatták, hogyan készülnek a pékáruk. Ebédre visszaérkeztünk az iskolába.
Ez nagyon érdekes és tanulságos délelőtt volt. Remélem máskor is lesz ilyen foglalkozás!
Vimmer Dávid 3.a