tarczylogo_1.jpg
Határtalanul
E-Kréta

Osztálynapló
Ellenőrző
E-Ügyintézés

Osztálynapló
Ellenőrző
E-Ügyintézés

Osztálynapló
Ellenőrző
E-Ügyintézés

Versenyeredmények

Versenyeredmények

2024/2025-es tanév

Logók
Nyitvatartás
Az iskola a tanítási időben hétfőtől - péntekig
7.00 órától 18.00 óráig tart nyitva.
previous arrow
next arrow

Karácsonyi hangverseny a Tarczyban

Közzétéve: 2017.12.21.

A Tarczy Lajos Általános Iskolában már hosszú évek óta hagyomány, hogy karácsony előtt az iskola diákjai ünnepi műsorral kedveskednek szüleiknek, nevelőiknek és a nyugalmazott pedagógusoknak. Az aulában összegyűlteket Venczel Csaba igazgató köszöntötte. Mint mondta, az összetartozás jelképe, hogy advent idején, karácsony előtt megpihennek együtt, s egy karácsonyi műsorral kedveskednek a szülőknek, tanároknak egyaránt, akiktől az egész év során sok támogatást kaptak. 
- Örülök, hogy ismét megtelt az aula a koncertre, amelyen alsósok és felsősök, sőt még volt tanítványok is szerepeltek. Külön öröm, hogy a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával több mint 200.000 Ft-ot nyertünk a működő kórusunk támogatására, amelyből a hangversenyt megvalósíthatták- tudtuk meg az igazgatótól. 


Butiné Kemenczki Anita kórusvezető elmondta, a műsorban zenés-táncos darabokat láthatott és hallhatott a közönség. Az összeállításban törekedtek arra, hogy minél több diák bemutatkozhasson. 
A meghitt műsort a közönség vastapssal díjazta.

Forrás: Babos Petra (papa-ma.hu)

2017.12.22

Az est részletes programja:

  1. A Karácsony varázsa. Szereplők: 3.c osztály; cselló kvartett fuvolával (a Bartók Béla Zeneiskola növendékeivel): Holb Etele László 3.c, Reményi Réka 3.e, Kustos Borbála 3.e, Tímár Emília 4.e, valamint Szakács Boglárka, Sinkó Rebeka, Varga Boglárka és Nehéz Anna Glória 4.e. 
    Betanították: Tekán Kinga és Szalainé Kálovics Erzsébet; Némethné Farkas Nóra
  1. Andrea Bocelli & Mary J. Blige: What Child is This (videoklip)
  2. 4 gyertya (Előadják: Szakács Boglárka 4.e, Szalai Dávid 5.c, Varga Marcell 5.c, Szabó Botond Ákos 6.e, Kovács Barnabás 6.e)
  3. Fuvoladuett (Gáncs Luca Panna 7.e és Nehéz Júlia Johanna 6.e)
  4. Énekkar: az Anastasia című film betétdala: Volt egy régi december
  5. Énekkar: TNT: Fehér karácsony
  6. Dan Clark: Micsoda báty! (Előadja: Szabó Botond Ákos 6.e)
  7. Énekkar a régi tanítványokkal és a nyolcadikosokkal kiegészülve: Csondor Kata: Add tovább
  8. Énekkar: Happy Gang: Szent karácsony
  9. Szabolcska Mihály: Karácsonyest (Előadja: Szalay Dávid 5.c)
  10. Fuvoladuett (Gáncs Luca Panna 7.e és Nehéz Júlia Johanna 6.e)
  11. Baja Mihály: Karácsony hívogatása (Előadja: Kovács Barnabás 6.e)
  12. Énekkar: Polar Expressz
  13. Énekkar: Dolly: Karácsonyi képeslap és Keringő (Előadja: 4.a. Betanította: Svasticsné Fodor Tímea)
  14. Áldás (Előadja: Varga Marcell 5.c)
  15. Énekkar: Csendes éj

Karvezető: Butiné Kemenczki Anita. Prózai felkészítő: Lombosi Anikó