Kiss Dorina és Kiss Bence (8.e) az Ajkán, március 29-én megrendezett Veszprém vármegyei sakk diákolimpián tovább jutott az országos döntőbe. Az ikreknek nincs ellenfelük sem a városban, sem a megyében, hiszen mindketten Élő-pontosak, magas szinten sakkoznak. Szüleik tanítják őket kiskoruk óta. Beszámolójuk a tapasztalataikról: „A IV. korcsoportban versenyzünk. Ajkán a nem Élő-pontosok mezőnyében kb. tíz résztvevő volt. Az indulók többsége fiú. A tavalyi országos diákolimpián a korosztályunkban kb. 40 fiú és 25 lány vett részt. Akkor még a megyei 1-3. helyezett, Budapestről 5 fő juthatott tovább. Idén már csak a megyei elsők mehetnek az országos döntőbe úgy, mint a többi sportágban. Pedig csökken az indulók száma. A könnyebb megközelítés miatt jó döntés, hogy Budapesten, a Semmelweis Egyetem épületében rendezik a döntőt április 13-án, ami egynapos lesz.
Szüleinkkel együtt sok versenyen részt veszünk. Neves sakkozók emlékére is szerveznek, például Pápán a Csapó László Emlékversenyt, Balatonfüreden a Dibusz László Emlékversenyt. Nyáron Ajkán a Csaba Árpád Emlékversenyre nevezünk majd be. Gyűjtjük az Élő-pontokat. Részt veszünk a Magyar Bajnokságban. Komoly díjazású versenyekre is járunk, ahol találkozhatunk a több mint 2500 pontos sztárokkal is. A mezőny nagy része 1800-nál kevesebb ponttal rendelkezik. A pápai csapat legjobbjaiként 4-4 pontot hoztunk mindketten. A sakk erős koncentrációt igényel, fejleszti például a memóriát, logikát, előrelátást, tervezést stb. Élményeket ad. Szeretünk sakkozni.”
Médiaszakkör