A Tarczy-iskolában komoly múltra tekint vissza a járási angol nyelvi szépkiejtési verseny. A kezdeményezést dr. Martonné Klimó Irén, egykori angolnyelv-tanár indította útjára évekkel ezelőtt. A magyar-angol két tannyelvű tagozat 2024-ben ünnepli megalakulásának 15 éves évfordulóját. E jeles esemény méltó része a járási angol nyelvi szépkiejtési verseny, melyet január 25-én szervezett meg az idegen nyelvi munkaközösség. Tíz pápai és vidéki iskolából összesen 47 tanuló nevezett. A verseny két kategóriában zajlik: az angolt normál óraszámban tanulók és a két tanítási nyelven tanulók között. Képviseltette magát a Református és a Türr Gimnázium; a Gyurátz Ferenc Evangélikus, a Szent István Római Katolikus Általános Iskola, a Weöres Sándor és a Tarczy-iskola, de érkeztek versenyzők Nemesszalókról, Mezőlakról, Vaszarról és a tapolcai testvériskolánkból is.
A jelentkezők magas számára való tekintettel a nem két tannyelvűsöknél minden évfolyamon hirdettünk győztest, a kategóriában pedig az első 5 helyezettet jutalmaztuk. A két tannyelvűsöknél az első három helyezettet hirdettük és jutalmaztuk.
A verseny hagyományosan két részből állt: először egy, a diákok által választott szépirodalmi művet, majd pedig egy ismeretlen szöveget kellett felolvasni a fiataloknak. 460 éve született William Shakespeare, így az ő emléke előtt tisztelegve, a híres angol drámaíró életéről olvashattak a diákok.
A zsűri a szabadon választott szövegnél pontozta az előadásmódot, a kiejtést és az intonációt; a kötelező szöveg esetében pedig a pontosságot, a kiejtést és az intonációt is.
A zsűri soraiban Fodor Lilla és dr. Kozma Zoltánné a Petőfi Gimnázium angoltanárai, Páli Éva, az Oxford University Press képviseletében, Kenneth Quiter nyelvi lektor, Tristan White nyelvi lektor és Michael Fitzgerald, a QSI Nemzetközi Iskola angol tanára foglaltak helyet.
A legjobbak értékes könyvjutalomban, magazinban részesültek.
Hardi Tünde, a magyar-angol két tanítási nyelvű tagozat vezetője Médiacentrumnak tett nyilatkozata alapján