Digitális Témahét 2022 (II. rész)

Közzétéve: 2022.04.17

Az idei tanévben a 6. a osztályosok is bekapcsolódtak az évente hagyományosan megrendezendő Digitális Témahét programsorozatába. Magyar irodalom tantárgy keretében kaptak feladatokat, melyeket digitális eszközök használatával kellett megoldaniuk. Témánk a hazaszeretet, szeretet, szerelem volt, és az ehhez kapcsolódó költők versei. A diákok többféle feladatot is kaptak, melyeket részben az irodalomórán, részben az informatikaórán, illetve otthoni digitális eszközön kellett elkészíteniük. Tanórán csoportmunkában az okostelefonok játszották a főszerepet. A feladatok megoldásában a különböző keresőprogramok segítettek. Az interaktív táblánál játékos irodalmi kvíz tette próbára a gyerekek tudását. Informatikaórán párokba rendeződve dolgoztak. Egy-egy költő életét bemutató ppt-t kellett megalkotniuk. (Íme Györkös Kornél és Déri Szilárd bemutatója Radnóti Miklósról.)

Ezután egyéni munkában szókincsbővítő feladat várt rájuk. A WikiSzótár segítségével szómagyarázatot készítettek a tanult versek kevésbé ismert szavaihoz. A digitális írástudás fejlesztése elengedhetetlen feladata a mai iskoláknak. A tanulók évről évre okosabban, magabiztosabban használják ezeket az eszközöket tanulási célra. Az iskola igyekszik, hogy a majdan a középiskolába, később a munka világába kilépő fiatalok magabiztos informatikai tudással rendelkezzenek az általános iskola végére.

Lombosi Anikó
magyartanár

A 8. e osztály is csatlakozott a digitális témahéthez, melynek keretében Tamási Áron Ábel a rengetegben című regényét dolgozták fel az osztály tanulói. Miután elolvasták a gyerekek a regényt, megismerkedtek a mű írójával, számot adtak műismeretükről egy redmentában írt dolgozatban.

Foki Zsombor és Sós Ákos (8.e) szófelhője Tamási Áron Ábel a rengetegben című regényéhez

Ezután az irodalom- és informatikaórákon folyt tovább a regény feldolgozása. A digitális témahéten az ötletelés, feladattípusok kiválasztása után a tanulók párban dolgoztak, s a hét végére megszülettek a projektmunkák. Voltak, akik szófelhőt készítettek a regényre jellemző szavakból, mások keresztrejtvényt, learningapps-os interaktív feladatot, totót, betűrejtvényt, igaz-hamis állításokat állítottak össze, de elkészült Ábel jellemzése is illusztrációval, illetve született levél is, melyet Ábel nevében írtak a gyerekek a Hargitán megélt eseményekről.
A hét utolsó napján bemutatták egymásnak az elkészült feladatokat, melyeket izgatottan oldottak meg együtt.

Nagyné Egyházi Edina
magyartanár


Veilandics Amira írása és Szakács Boglárka illusztrációja Tamási Áron Ábel a rengetegben című regénye alapján

A képen Szakállas Ábel látható, egy 15 éves okos kamasz fiú. Szegénysége miatt korán dolgozni kényszerült. Apja munkát szerzett neki a Hargitán, erdőpásztornak kellett állnia.


Sok munkája volt a faeladással. Kezdetben mikor odakerült egy ócska, limlomos fadeszkákból épült házhoz nagyon megijedt, hogy egyedül kell itt élnie, szülei segítsége nélkül, de engedelmeskedett nekik. Nagyon magányos volt és védtelen. Volt egy kutyája, Bolha, aki mindig felvidította, elfeledtette vele a magányt. A kezdeti nehézségek ellenére a sok elfoglaltsága elhessegette a félelmeit és egészen beleszokott az új életébe. A magány, a kétségbeesés, hogy mit fog tenni teljesen egyedül, pár hónap alatt köddé vált. Sok kihívással kellett szembenéznie, de nem a külső környezettel, hisz barátságban volt vele, hanem az emberekkel, az ismeretlen és kiismerhetetlen látogatókkal, akik vagy ezért vagy azért, tisztességes vagy tisztességtelen szándékkal fordultak meg a Hargitán.
Ábel nagy jellemfejlődésen ment keresztül, hiszen kezdeti félelmein túllépett és egy talpig becsületes, tiszta szívű, jólelkű és mindenek előtt bátor fiú lett belőle. Megtalálta önmagát a „rengetegben”.