Közzétéve: 2017. április 04.

A Kárpát-medencébe való bejövetelünk után, a 900-as évek közepén Bulcsú seregében harcoltunk. Több ezer kilométer megtétele közben többször keveredtünk csatába az utunkba kerülő népekkel. Seregünkben vasfegyelem volt, mindenki tudta a feladatát. Mi felderítőként segítettük a csapatunkat. Állandóan lesben álltunk, s figyeltük, nem fenyeget-e bennünket az ellenség. Könnyűlovas harcmodort használtunk. Ellenfeleink legnagyobb bánatára.

Ők nem ismerték ezt a harcmodort, ezért gyakran Istenhez könyörögtek segítségért. Úgy tettünk, mint akik megfutamodnak, majd váratlanul támadtunk. El lehet képzelni, milyen nagy riadalom volt az ellenség körében, mikor nyílzáport zúdítottunk rájuk! Az íjon kívül használtunk még lándzsát és hajítódárdát. A menekülőket baltával és szablyával kaszaboltuk. Győzelmeinket villámgyors lovainknak is köszönhetjük. Ezért indultunk tél végén vagy kora tavasszal harcba. Így bőven elegendő legelőt tudtunk biztosítani lovainknak. Mi sem éheztünk, szárított húst és tejport vittünk magunkkal.
Természeti akadályokkal is meg kellett küzdenünk. Örömmel jelenthetjük, nekünk is sikerült átkelni az Alpokon!
De semmi sem tart örökké. Erről majd legközelebb!

5.c

(A Digitális témahét keretében született írás)