Szecskaavató

Közzétéve: 2018.11.20

Minden ötödikes tarczys diák maradhat, ugyanis kiállták a próbatételeket. November 16-án délután a nyolcadikosok felsőssé avatták az alsó tagozatot nemrég elhagyó szecskákat. Az ötödikesek a magasabb minősítést nem ajándékba kapták, keményen meg kellett érte dolgozniuk. Fodor Tímea tanítónő szeptembertől a diákönkormányzat pedagógus vezetője. A nyolcadikosokkal egyeztetve kissé módosított a hagyományokon. A műsort a 8.e-s Gáncs Luca és Kádi Patrícia vezette. Előzetes feladat volt a kiadott témának megfelelő beöltözés, hozzáillő zene kiválasztása és rendezett bevonulás az osztályfőnökök kíséretében. Az 5.a osztály a „Mesehősök” vidám, mulatságos, gazdag kavalkádját mutatta be a Tévémaci zenéjére; Piroska, vagyis Rostáné Horváth Ida osztályfőnök részvételével. Az 5.c osztály tanulói maskaráikkal „A Föld gyermekei” témának megfelelően különféle népek képviselőivé változtak.

Osztályfőnökük, Kovács Gézáné indiai hölgy jelmezébe bújt. A We are the World című dal igazán illett hozzájuk. Az 5.e megjelenésével az aulából manézs lett. Nagyné Egyházi Edina osztályfőnök mint kikiáltó műsorvezető hangosbeszélőjével bemutatta cirkuszának szereplőit. A megafon szavára az artisták, zsonglőrök, állatidomárok, bűvészek, bohócok stb. kis attrakcióval járták végig a porondot a harsány cirkuszi indulóra. Majd tréfás, ügyességet, gyorsaságot kívánó feladatok következtek. Öltözés: 1 perc alatt minél több ruhát vegyen fel az osztály képviselője. Sütietetés bekötött szemmel. Sminkelés a mintaképnek megfelelően. A nyolcadikos Klausz Kolos profi táncait kellett utánozni. Krumlival gyufásdobozt célba juttatni. Az előre megírt, nyolcadikosokat dicsőítő verset átéléssel előadni. Végül következett az ünnepélyes eskütétel. Holtverseny alakult ki az osztályok között 21-21-21 ponttal. Mindegyik osztály elfogyaszthatta a jutalom összegének megfelelő üdítőt vagy szendvicset. A büfében a 8.c osztály állta az éhes és szomjas fiatalok rohamát. A diszkóban a zenét DJ Fecó, az Aréna Music Pub lemezlovasa szolgáltatta. A buli este 7-ig tartott.

Kaprinayné Megyeri Zsuzsanna

Az alábbiakban közöljük az utókor okulására a halhatatlanságot érdemlő dicsőítő költeményeket.

Cser Sarolta (5.a) verse: Ti vagytok a Minden!

Felnézünk Rátok,
Nektek fontosak a szabályok.
Ti vagytok a Bálványok,
Mert Ti vagytok a nagyok!

Az A-sok menők,
rájuk nézünk fel,
Ők mindig a nyerők.
Ha jönnek, eltűnik a szomorúság.
Az „A” az ábécé első betűje,
Megvan a kirakós első eleme.

Az E-seknek nem kell a szabály,
Nincs nekik semmilyen akadály.
Az E-sek kiválók,
Igazi jó tanulók.
Az „E” az ábécé 9. betűje,
Megvan a kirakós második eleme.

A C-sek a nagyok,
Már igazi felnőttek,
Ők a legérettebbek.
A bálványok ők lesznek.
A „C” az ábécé negyedik betűje,
Megvan a kirakó összes eleme.

Őszintén szólva
Mindegyik Nagyra
Illenek az ódák,
Hisz hibátlan
Minden nagydeák.

Miért is lenne hibájuk,
Jók így, ahogy vannak,
Mert Ők a nyolcadikosok,
Ők a legjobbak.

Ezt is csak Nektek írtuk,
Mindegyiknek egytől egyig.
Hát adjatok sok pontot,
Hogy mi legyünk a győztesek,
És a szemünkben Ti lesztek
Az igazi NYERTESEK!!!!

Kereszt Rozina és az 5.c verse: Hódolat a nagyoknak

Szavam kevés, hogy elmondjam,
Mily csodálatos vagy, végzős évfolyam!
Az életünket megtagadjuk,
és a szívünket Nektek adjuk.
Szívünkből szól dicsőítő énekünk,
Titeket méltat kis seregünk.
Közelségtek oly jó nekünk,
Maradjatok továbbra is velünk.
Hódolunk mi Nektek:
Luca, Te az e-sek eminense,
Ármin pedig a fenegyereke.
Nikol a c-sek fekete serege,
Mirella az osztály rendetlene.
Virág az a-sok hangcsöve,
Balázs a focisták gyöngyszeme.
Felsorolni mindenkit az túl sok,
Ezután csak azt kérjük, a mi pontunk legyen túl sok!
Büszkén nézünk Rátok, nagy fiúk és lányok,
Higgyétek el, van utánpótlástok.
Emlékezni fogunk Rátok, mert mi tudjuk, Ti vagytok a sztárok!

Az 5.e-sek verse:

Figyeljetek, dicső nyolcadik
e-sek!
Most nektek hódolnak az ötödik
e-sek.

Ti vagytok az iskolánk
nagyjai.
lassan múlnak dicsőségtek
napjai.

Ti vagytok az élet, a boldogság
maga,
Rátok ragyog a nap, s ez nagyon
kafa.

Ti vagytok a legokosabb
népek.
Rólatok vannak a facebook-on a legjobb
képek.

Dicsőítünk titeket e
napon,
Pontjainkat toldjátok meg
nagyon!