"Veszprémi Vakáció"

Közzétéve: 2017.12.07.

Országos vers- és prózaíró pályázat

A pályázatot a Kukkantó Baráti Kör Egyesület hirdette meg szeptemberben, melyen három 3. C osztályos tanuló vett részt. A gyerekek egy-egy verset írtak, melyek témája a kiírásnak megfelelően valóságban átélt, veszprémi, családi szabadidős élmény vagy ahhoz kapcsolódó képzeletbeli történés, érzés volt. Alkotásaikat külön illusztrációkkal egészítették ki. A beérkezett munkákat szakmai zsűri bírálta el. A legszínvonalasabb munkák megjelennek a Kukkantó című gyermekműsorban, valamint a 67. születésnapját ünneplő Móra Kiadó weboldalán is.

Több mint 50 pályamunka érkezett az ország különböző pontjáról.
A verseny eredményhirdetésére Veszprémben, a Városháza Kossuth termében került sor 2017.december 5-én. Az eredményhirdetésen jelen volt többek között Veszprém alpolgármestere, a Napló újság főszerkesztője, a Móra Kiadó marketing igazgatója, a Veszprém Televízió és még sokan mások. A gyerekek legnagyobb meglepetése azonban maga a lappföldi Mikulás, Joulupukki volt, aki kis manója segítségével köszöntötte a gyerekeket, és átadta nekik a jól megérdemelt jutalmakat.Diákjaink kiváló munkáját tükrözik a fantasztikus eredményeik:
-Szőllősi Liliána: országos 2. helyezés
-Szalai Fanni: országos különdíj
-Farkas Regina emléklap
A gyerekek rengeteg értékes ajándékot kaptak; gyönyörű könyveket, kifestőt, termálfürdő
belépőjegyet, táblagépet. A jutalmak átadását egy száz szeletes torta elfogyasztása követte.
A kitűnő szervezésnek köszönhetően a gyerekek nagyszerű élménnyel tértek haza.

Tekán Kinga tanítónő