Közzétéve: 2017. november 13.
2017. november 11-én, Márton-napján rendezte meg a veszprémi Padányi Katolikus Iskola hagyományos főegyházmegyei szavalóversenyét, melyre iskolánkból 3 tanuló nevezett.
A szervezők két, meghatározott támájú verset kértek a résztvevőktől. A legkisebbek kötelező költeményének családi élményről kellett szólnia. A 7-8. osztályosok kötelezője istenes vers volt kijelölt költőktől. A szabadon választott kategóriában a 3-4. osztályosok kortárs magyar gyermekverset; a nagyok kortárs, határon túli magyar költő versét adhatták elő.
Szakács Boglárka (4.e) Varró Dániel Egyhangú ringatójával már az első fordulóban nagy sikert aratott. A teljes zsűrit lenyűgözte a vicces és nehéz nyelvgyötrő átélt előadásával. Majd a Lackfi Jánost is rabul ejtő bűvös kockáról szóló vers előadása megerősítette a döntést: Boglárka első helyezést szerzett. Felkészítője Nagyné Mayer Ágota. A 3.e-s Reményi Rékának az eggyel idősebb negyedikesekkel is meg kellett küzdenie a második helyezésért. A közönséget és a zsűrit is meggyőzte tehetségéről, hogy két, témájában különböző, hangulatában ellentétes vers előadására is képes. Erdős László: Szupermodell és Móra Ferenc: Árvák beszélnek költeményekkel versenyzett. Felkészítője Cserneczkyné Kapa Nikoletta és édesanyja, Reményiné Magasházi Henrietta. A 8.e-s Kiss Kata Bernadett önállóan döntött, a nagy sorskérdésekkel foglalkozó Túl a határon című verset választotta az erdélyi Sándor Judit költőnőtől, valamint az ugyancsak komoly, mélyen gondolkodó előadót kívánó Istenem című verset József Attilától. Felkészítője Nagyné Egyházi Edina. Második helyezéssel jutalmazták a 7-8. osztályosok között. Gratulálunk a kiváló eredményekhez!
A tanulókat szüleik vitték Veszprémbe, végigizgulták velük a versenyt. Köszönjük a segítségüket.
Kaprinayné Megyeri Zsuzsanna