Kalandok Sobri Jóskával a Bakonyban

Közzétéve: 2016. június 08. 

Június 2-án, csütörtökön reggel tarczysok vidám csoportja szállt buszra az iskola hátsó bejáratánál. A felső tagozat 38 tanulója jutalom-kirándulásra indult a kislődi Sobri Jóska Bakonyi Kalandparkba. Az osztályfőnökök javaslata alapján a tanévben nyújtott kiemelkedő tanulmányi, közösségi munka vagy versenyeredmény, illetve példamutató magatartás és szorgalom alapján kerültek be a tanulók a kirándulók közé.

A szervezők a költségeket az iskolai bál bevételéből állták. Verőfényes napsütésben kezdtük a kalandozást a játékparkban. A többség elsőként a drótkötélpályát vette célba, hogy a szükséges védőfelszerelés felvétele és az oktatás meghallgatása után itt tegye próbára ügyességét és bátorságát. A félénkebbek gyors helyzetfelmérés után a Hámori vár tízpróbáján /íjászat, lövészet, dobócsillag-hajítás/ mutatták meg, hogy ők is állják a sarat.
A bőség zavarával küzdöttünk, annyi játékot próbálhattunk ki . Izgalmas kalandokat ígért a hófánkpálya, ami a kedvencünkké vált, az FBI akadémia, a hajó csúszda, a lézerharc, a bobpálya. Egy óra körül eleredt az eső, ezért a játékok nagy része leállt. Védett helyre húzódva fogyasztottuk az otthonról hozott elemózsiánkat frissen készült pattogatott kukoricával kiegészítve, és vártuk, hogy elálljon az eső. Több mint egy órát vett el az időnkből ez a kényszerszünet, de az eső után újult erővel indultunk felfedezni a még ki nem próbált játékokat. Néhányan gokartba, mások vízibiciklire pattantak, többen indultak bobozni, de az igazán bátrak ekkor próbálták ki a szabadesést, ami drótköteles biztosítással egy 20 méter magas toronyból való kilépés utáni zuhanás. Igazi bátorságpróba! Ezen a napon mindenki egy kicsit szuperhős lett!
Köszönjük a szervezőknek!

Íme a kirándulás résztvevőinek névsora.

T.B.Zita