Közzétéve: 2017. november 17.
"Lámpásokkal tettek sétát a városban" címmel jelent meg egy jó cikk iskolánk Márton-napi rendezvényeiről a VEOL Veszprém megyei hírportálon 2017. november 12-én.
Idézet a cikkből: Sashalmi Tamásné, az iskola tanítója a program kapcsán elmondta, immár harmadik éve szerveztek Márton-napi rendezvényt az oktatási intézmény emelt szintű informatikát tanuló osztályainak.
– Ez az esemény már hagyománnyá vált nálunk. Erre a napra minden évben a szülőket is meghívjuk, akik a gyermekkel együtt különböző kézműves- és interaktív foglalkozásokon vehetnek részt, kipróbálhatják a Márton-napi totót, illetve libazsíros kenyeret és teát fogyaszthatnak – magyarázta a tanító.
Hozzátette, az esemény ez alkalommal több mint 60 gyereket mozgatott meg. – Szerettünk volna kialakítani az informatika tagozatosok számára egy olyan programot, ami közelebb hozza a diákokhoz a magyar népszokásokat, és amibe be tudjuk vonni a szülőket is – emelte ki Sashalmi Tamásné.
A rendezvényen az iskola 4.c osztályosai dalokkal, köszöntőkkel, versekkel és időjóslással tarkított műsort adtak, majd a jó hangulatú délután az intézmény környékén tett lámpásos felvonulással zárult.
Az alábbi linken érhető el maga a cikk és az azt kísérő fotók: https://www.veol.hu/kozelet/helyi-kozelet/lampasokkal-tettek-setat-varosban-2164467/