A húsvéti foglalkozás

Közzétéve: 2019.04.18.

Egy szerda délután meghívták az osztályomat egy húsvéti foglalkozásra a Hemóba. Az iskolából gyalog indultunk 4.c-s társaimmal, kellemes sétát tettünk odáig. Vadóczné Mátis Gabriella tanító néni kísért bennünket. Jókat beszélgettünk közben.


Mikor odaértünk, kedvesen fogadtak minket. Elmondták nekünk, hogy miket lehet készíteni. Lehetett gyékényt fonni valamint tojást festeni. Két részre oszlott a csapat. Én személy szerint a gyékényfonást választottam. Egy nagy terembe ültünk be. Elmondták, hogy gyékényből egy madarat meg egy babát fogunk készíteni, ha lesz rá idő. Bevizezett gyékényt osztottak mindenkinek, és lépésről lépésre megmutatták, hogyan kell madarat csinálni. Ha elakadtunk, nagyon segítőkészek voltak a nénik.

Szuper lett a madárka. Egy kevés időnk még maradt, nekiálltunk a babának. Sajnos sokáig nem jutottunk, csak a fejét és a szoknyáját csináltuk meg.
A másik csapat tojást festett. Aki ezen a programon vett részt vett, érdeklődtem tőle, milyen volt. Elmondták, hogy kaptak egy tojást, kibökték tűvel a tetejét valamint az alját, és kifújták a belsejét. Aztán viasszal kidíszítették a tojásokat, majd a színes festékekbe kerültek. Szép színes, mintás tojások készültek.
Az elkészült alkotásokat hazavihettük, és megmutathattuk a családunknak.
Mindenki nagyon jól érezte magát. Ez is egy nagyon szuper program volt számunkra.
Köszönjük a szervezőknek, hogy ilyen csodás alkotásokat készíthettünk.

Farkas Regina 4.c

 

 

porn xxx xnxx xhamster hacking tools