“Megváltott a tizenhárom...” - Az október 6-i ünnepség

Közzétéve: 

A 6.c, 7.c és 8.e osztályos tanulók megható ünnepélyt tartottak az iskola aulájában október 6-án. Felkészítő tanáruk Tóthné Bogdán Zita volt, aki a próbákat irányította, a műsor összeállításában és a szervezésben segítőjeként Rostáné Horváth Ida tanárnő vállalt szerepet. Az előadás remek lett. Nagy Gabriella tanítónő szólóéneke színesítette a műsort, amely szomorú hangulatú volt, néhány embernek szinte könnyet csalt a szemébe. A tanulók kétszer szerepeltek: először az alsósoknak, majd a felsősöknek. A szereplők izgultak az előadás előtt, de a nagy lámpaláz ellenére az előadás gyönyörű szép volt. A 13 vértanút és hadbírót alakító fiúk fekete ruhája a bánatot, a gyászt, a szomorúságot jelenítette meg, a szavalók ünnepi viselete pedig a tiszteletet mutatta irántuk.

Farkas Dániel 6.c

Az október 6-ai szereplés Az előadást a 6.c, 7.c és 8.e osztályok mutatták be. A felkészítő tanár Tóthné Bogdán Zita néni volt. Az első órában az alsósok, majd a felsősök néztek meg minket. A fiúk fekete ruhában szerepeltek, a lányok ünnepi viseletben voltak. Nagy Gabriella alsós tanító nénit felkértük szólóéneklésre. Nagyon sok gratulációt kaptunk. A műsor végén az igazgató úr megdicsért minket.

Batka Anna és Kuti Vanda 7.c

A 6.c-s ,7.c-s és 8.e-s tarczys diákok műsort tartottak az iskola az aulájában okt. 6-án 8 órától az aradi vértanúk kivégzésének tiszteletére. Az aradiak és a hadbíró fekete ruhát viseltek. A műsort versmondó lányok szavalatai zárták. A gyászos hangulatú műsort csendben, figyelmesen hallgatták a nézők. A városi rendezvényen a 6. évfolyam képviselte az iskolát.

Fleck Nikol 6.c

Október 6-án, csütörtökön egy műsort adott elő a 6.c, a 7.c, és a 8.e osztály az aradi vértanúk kivégzésének tiszteletére az aulában. A szereplők fekete ruhában, a versmondók ünnepi viseletben voltak. A közönség gyászos hangulattal hallgatta a műsort

Ruzsás Eszter 6.c

Október 6-án reggel 8-kor a 6.c, a 7.c és a 8.e osztályok tanulói előadást tartottak az aradi vértanúk tiszteletére. Ez az ünnepély nagyon gyászos hangulatú volt. A hadbíró és a hősök fekete ruhát viseltek, amely még érzelmesebbé tette az eseményt. A tanulók figyelmesen nézték az előadást. A műsor zárásaként négy lány szavalt el egy verset.

Csiszár Kitti 6.c