Közzétéve: 2017.12.21.
A Tarczy Lajos Általános Iskolában már hosszú évek óta hagyomány, hogy karácsony előtt az iskola diákjai ünnepi műsorral kedveskednek szüleiknek, nevelőiknek és a nyugalmazott pedagógusoknak. Az aulában összegyűlteket Venczel Csaba igazgató köszöntötte. Mint mondta, az összetartozás jelképe, hogy advent idején, karácsony előtt megpihennek együtt, s egy karácsonyi műsorral kedveskednek a szülőknek, tanároknak egyaránt, akiktől az egész év során sok támogatást kaptak.
- Örülök, hogy ismét megtelt az aula a koncertre, amelyen alsósok és felsősök, sőt még volt tanítványok is szerepeltek. Külön öröm, hogy a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával több mint 200.000 Ft-ot nyertünk a működő kórusunk támogatására, amelyből a hangversenyt megvalósíthatták- tudtuk meg az igazgatótól.
Butiné Kemenczki Anita kórusvezető elmondta, a műsorban zenés-táncos darabokat láthatott és hallhatott a közönség. Az összeállításban törekedtek arra, hogy minél több diák bemutatkozhasson.
A meghitt műsort a közönség vastapssal díjazta.
Forrás: Babos Petra (papa-ma.hu)
2017.12.22
Az est részletes programja:
- A Karácsony varázsa. Szereplők: 3.c osztály; cselló kvartett fuvolával (a Bartók Béla Zeneiskola növendékeivel): Holb Etele László 3.c, Reményi Réka 3.e, Kustos Borbála 3.e, Tímár Emília 4.e, valamint Szakács Boglárka, Sinkó Rebeka, Varga Boglárka és Nehéz Anna Glória 4.e.
Betanították: Tekán Kinga és Szalainé Kálovics Erzsébet; Némethné Farkas Nóra
- Andrea Bocelli & Mary J. Blige: What Child is This (videoklip)
- 4 gyertya (Előadják: Szakács Boglárka 4.e, Szalai Dávid 5.c, Varga Marcell 5.c, Szabó Botond Ákos 6.e, Kovács Barnabás 6.e)
- Fuvoladuett (Gáncs Luca Panna 7.e és Nehéz Júlia Johanna 6.e)
- Énekkar: az Anastasia című film betétdala: Volt egy régi december
- Énekkar: TNT: Fehér karácsony
- Dan Clark: Micsoda báty! (Előadja: Szabó Botond Ákos 6.e)
- Énekkar a régi tanítványokkal és a nyolcadikosokkal kiegészülve: Csondor Kata: Add tovább
- Énekkar: Happy Gang: Szent karácsony
- Szabolcska Mihály: Karácsonyest (Előadja: Szalay Dávid 5.c)
- Fuvoladuett (Gáncs Luca Panna 7.e és Nehéz Júlia Johanna 6.e)
- Baja Mihály: Karácsony hívogatása (Előadja: Kovács Barnabás 6.e)
- Énekkar: Polar Expressz
- Énekkar: Dolly: Karácsonyi képeslap és Keringő (Előadja: 4.a. Betanította: Svasticsné Fodor Tímea)
- Áldás (Előadja: Varga Marcell 5.c)
- Énekkar: Csendes éj
Karvezető: Butiné Kemenczki Anita. Prózai felkészítő: Lombosi Anikó