Óriási siker: megyei 3. helyezést ért el iskolánk futsal csapata!

Már az előző tanévben berobbantak Horváth András tanár úr tanítványai a megyei élmezőnybe. Akkor 4. helyezettek lettek, az idei szezonban az ajkai csapat felett aratott győzelemmel pedig bronzéremmel tértek haza!!! Csak így tovább! Hajrá fiúk, hajrá András bácsi! Hajrá Tarczy!
December 19-én Veszprémben rendezték a Diákolimpia megyei futsal döntőjét a 4. korcsoportosoknak. Négy csapat jutott be a négyes döntőbe: Ajka, Balatonalmádi, Pápa és Veszprém. Körmérkőzéseket játszottunk, mindegyik csapat játszott mindenkivel, aminek a végén az első két helyezett csapat képviselhette Veszprém megyét az országos elődöntőn.
Az első mérkőzést a balatonalmádi Györgyi Dénes Általános Iskola csapata ellen játszottuk, ahol szoros küzdelem során 2-1-es vereséget szenvedtünk.
A következő mérkőzésen az ajkai Fekete István-Vörösmarty Mihály Általános Iskolával játszottunk, ahol 1-1-es végeredmény után büntető párbajjal sikerült megnyerni a mérkőzést.
Az utolsó összecsapás a veszprémi Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola ellen játszottuk, ki-ki mérkőzésen 2-1-es vereséget szenvedtünk.
A körmérkőzések után így nézett ki a tabella:
1. Veszprém
2. Balatonalmádi
3. Pápa
4. Ajka
A fiúk nagyot küzdöttek, egy kis szerencsével az első két hely valamelyikén végezhettünk volna.