Tanévzáró

Június 27-én 18 órakor kezdődött a Tarczy-iskolában a tanévzáró ünnepség, a változékony időjárásra való tekintettel a tornateremben. Az iskolazászló bevonulása után Erki Rebeka (6.e) műsorvezető köszöntötte az iskola vezetőségét, Császárné Stall Georginát, a Szülői Munkaközösség elnökét, a pedagógusokat, a diáktársakat és a vendégeket. A 181 dolgos tanítási nap után számvetésre kérte fel iskolánk igazgatóját. Venczel Csaba értékelte a tanévet, felsorolta a legfontosabb eseményeket, adatokat, ismertette a legjelentősebb versenyeredményeket, elmondta a nyelvvizsgát szerző tanulók nevét, akik az iskolai alapítvány jóvoltából pénzjutalomban részesültek. A nyolcadikos nyelvvizsgások ballagáskor, a hetedikesek az évzárón vették át jutalmukat. Az igazgató Tarczy Emlékplakett kitüntetésben részesítette a humán munkaközösséget, valamint a vezetőjét, Nagyné Egyházi Edinát és dr. Kontrátné Vas Zita ifjúságvédelmi felelőst. Hardi Tünde és Cser László igazgatóhelyettesek segítségével könyvjutalomban részesítette a kitűnő és (felső tagozatban) a jeles tanulókat, okleveleket adott át a kitűnőknek, jeleseknek, kiemelkedő közösségi munkát, sporttevékenységet végző tanulóknak. A verses, zenés műsorban verset mondott Szakács Bianka (5.c), Mógor Bence (6.e) és Szakács Panka (6.e) tanuló. A műsort összeállította, a szereplőket felkészítette Tóthné Bogdán Zita. Majd a tanulók tantermükben átvették osztályfőnöküktől a bizonyítványt. Tartalmas nyári szünetet, jó pihenést kívánunk minden tanulónak, pedagógusnak, hozzátartozóiknak. Éljen a Vakáció!

 

Az évzárón és a ballagáson jutalmazott tanulók:

Alsó tagozat:
1.a kiváló: Birkás Aisa, Horváth Gyula, Horváth Kata Zoé, Nebenführer Szófia Nóra, Oláh Kimberli Tifani, Ropos Mirella Anna, Tompa Máté, Vörös Dóra
1.e kiváló: Babják Adél, Böröcz Emma, Ferenczi Milán, Gutowski Nina Marie, Orgona Bíborka Hanna, Piller Nimród, Ősze Blanka
2.a kitűnő: Boldizsár Bence, Hencz Barnabás, Tompa Luca
jeles: Czövek Szabolcs, Horváth Ákos
2.e kitűnő: Bálint Adél, Kiss Hanga, Orbán Mia, Tunner Jázmin
jeles: Bognár Zalán Szabolcs, Derdák Dóra, Gazdag Sára, Knauer Blanka, Lőrincz Zsófia, Mészáros Lilla Borostyán, Szalóki Zoé

3.a kitűnő: Németh Dominik, Sör Maja
jeles: Pásti Bianka, Molnár Dominik

3.c kitűnő: Czere Barnabás, Kaszó Elek, Piller Zsófia, Sztanek Andrea Nóra
jeles: Berki Zsóka, Kovács Arion, Mosonyi András, Szalóki Maja, Földing Zsombor

3.e kitűnő: Biber Bertalan, Cserneczky Flóra Liza, Da Silva – Costa Masha, Orbán Lili, Stanka Léna, Takács Panna, Takács Sarolta, Vadicsku Anna Mimi
jeles: Dinev Ákos, Kálmán Álmos, Sallai Janka

4.a kitűnő: Nebenführer Ákos

4.c kitűnő: Balogh Mátyás, Hajdu Dézi, Horváth Bence, Jákli Nóra Kiara, Kalmár Tibor, Szabó Barnabás, Tompa Lili
jeles: Lendvai Regina, Polz Marcell Dávid
4.e kitűnő: Ferenczi Fanni, Horváth Bendegúz, Mészáros Sára, Mód Szófia, Papp Lilien, Présing Vilmos, Ruboczki Megan, Varga Elizabet
Jeles: Bertha Armand, Horváth Noémi, Kővágó Nándor Péter, Nagy Nadin, Scher Dorka, Szabó Luca és Lőrincz Loránd Ádám, aki öt, országos tanulmányi versenyen ért el 3., 4., 5., 8. és 14. helyezést.

Felső tagozat:
5.a az osztály legjobb tanulói: Kolompár Tícia Tifani, Tihanyi Martin Brúnó
5.c jeles: Kiss Lilien.
versenyeredményéért, közösségi munkájáért: Szakács Bianka
5,e kitűnő: Császár Kolos, Császár Vilmos, Pődör Rozina, Takács Dóra
jeles: Gáncs Attila Tibor, Kapin Dominik, Stanka Luca
6.a kitűnő: Horváth Anna, Szabó Bernadett, Valdinger Ádám.
szerepléseiért, közösségi munkájáért: Buti Alíz
6.e kitűnő: Bauer Emma, Erki Rebeka, Kiss Álmos, Szakács Panka
7.a az osztály legjobb tanulója: Kovács Ramóna
7.e kitűnő: Lőrincz Dorka
jeles: Kálmán Koppány, Kiss Dorina, Varga Máté.

8.a jeles és Díszoklevél: Györkös Kornél, Sári Alex, Vig Bendegúz.
közösségi munkájáért: Csiszár Kitti, Keresztes Mira, Baranyai Krisztina
8.e: kitűnő és Tarczy-plakett: Barkóczi Nóra.
jeles és Díszoklevél: Bendes Balázs Bertalan, Trungel Áron. Jeles: Balogh Emese.
nyelvvizsgáért, közösségi munkáért, versenyeredményért: Budavári Kincső, Csékei Máté, Földing Csanád, Lévai Ábel, Németh Zille, Pődör Kristóf, Veilandics Korina

A 2023/24-es tanévben sikeres DExam nyelvvizsgát tett tanulók:
Felsőfokú nyelvvizsgát tett:
Bendes Balázs Bertalan 8.e - komplex
Földing Csanád 8.e – komplex
Lévai Ábel 8.e – komplex
Barkóczi Nóra 8.e – szóbeli
Trungel Áron 8.e - szóbeli
Középfokú:
Balogh Emese 8.e – komplex
Csékei Máté 8.e – komplex
Péter Noel Barnabás 8.e – komplex
Bedi Bálint 7.e – komplex
Lőrincz Dorka 7.e - komplex
Budavári Kincső 8.e - írásbeli
Pődör Kristóf 8.e - írásbeli
Zsédenyi Marcell 8.e – írásbeli
Németh Zille 8.e – szóbeli
Baranova Anasztázia 8.e - szóbeli
Alapfokú:
Szabó Virág 7.e – komplex
Szalai Lóránt 7.e – komplex

Médiaszakkör