Március végén lezajlottak a házi szavalóversenyek. Hétfőn a 3-4. osztályosoknak Cserneczkyné Kapa Nikoletta szervezésében. Kedden az 1-2.-nak Knollné Domonkos Erika, szerdán az 5-8.-nak Nagyné Egyházi Edina vezetésével. A zsűrit nyugalmazott tanítók, tanárok alkották, alsóban aktív magyartanárok is közreműködtek. Minden induló kapott csokoládét, emléklapot és egy ünnepélyes, szép délután emlékét. Amit, lehet, a felnőttek mélyebben megéltek, még ha izgultak is tanítványaikért. A kicsik arany, ezüst, bronz minősítésben részesültek. A 3-8. osztályosok sorszámozott helyezéseket nyertek. A több hasonlóan kiemelkedő produkció miatt párhuzamos helyezések is születtek. Az indulók létszáma az alábbiak szerint alakult: 1. osztály: 11 versenyző, 2.o.: 7 fő, 3.o.: 12 fő, 4.o.: 9 fő, 5.o.: 8 fő, 6.o.: 6 fő, 7.o.: -, 8.o.: 3 fő. Sajnos most is akadtak olyanok, akik betegség vagy más, elcserélhetetlen program miatt nem tudtak megjelenni. Az első és másodikosok közül a kiemelt arany minősítésűek, a többi évfolyamon az első helyeztettek képviselik iskolánkat a pápai járási Nagy László szavalóversenyen, a költészet napján, április 11-én. Minden résztvevő, akár versenyzett, akár nem, gazdagodott a szép szavalatok élményével. Köszönjük a diákoknak az előadást, a pedagógusoknak és szülőknek a felkészítést, a szülőknek tanítványaink csinos megjelenését. A helyezetteknek gratulálunk. A városi versenybe tovább jutottaknak sok sikert kívánunk.
Kaprinayné Megyeri Zsuzsanna médiaszakkör