A Magyarság Házában jártunk

Február 14-én a Magyarság Házában egy rendhagyó órán vettünk részt mi, 7.e-sek és a 8.a-sok. Az esemény a Határtalanul programhoz kapcsolódott, a kirándulási pályázat elbírálásánál előnyt jelent, ha az osztályok meglátogatják az intézmény egy rendezvényét. A Magyarság Háza ingyenes ismeretterjesztő előadásokat, kulturális műsorokat, közhasznú programokat szervez. Vonattal utaztunk, Nagyné Egyházi Edina, Kirsch Attila pedagógusok és Cser László szervező tanár kíséretével. Számomra (Farkasdy Szófia) már az elindulás is kalandosra sikeredett, mert későn ébredtem fel, késve pattantam biciklire, ráadásul a bérletemet is otthon hagytam. Újból haza, épp hogy elértem a vonatot. Onnantól jó volt minden. Budapesten meglepetés is ért bennünket (Kiss Dorina), mivel Valentin-nap volt, mi, lányok és néhány fiú is ingyen ajándékokat, rózsákat kaptunk egy plüssjelmezbe bújt embertől. A metróra három csoportra bontva szálltunk fel, nem volt gond. A Magyarság Házában nem a hungarikumokról, a magyar szellemi és fizikai teljesítményekről beszéltek, hanem pénzügyi tárgyú rendhagyó órát tartottak. Örültünk is a témának. Több hasznunk lesz belőle. Ráadásul az előadók Hetényből érkeztek, szlovákiai testvériskolánk falujából. 5 fős csoportokra osztottak bennünket. Vetélkedtünk a különféle pénznemekről, hitel, adó, nettó, bruttó, beosztás, kik szerepelnek a papírpénzeken stb. kérdésekben. Jelképes pénzt kaptunk, azzal gazdálkodtunk, nyertünk, vesztettünk. Csapatom: Nagy Róbert, Strommer Áron, Dudás Sztella, Vig Bendegúz és én, Farkasdy Szófia lettünk az elsők.


Kaptunk szabadidőt, természetesen mindenki a McDonald’sba, KFC-be vagy Burger Kingbe ment enni. A hazafelé útra már nem sok szendvicsünk maradt. Persze Győrben a pápai vonat nem tudott várni két percet, így lekéstük a csatlakozást, egy órával később indultunk, de legalább ott is kaptunk szabadidőt. Megérte, Győr szép város. Jó napunk volt, jó programmal, köszönjük a szervezést.

Farkasdy Szófia, Kiss Dorina 7.e médiaszakkörösök