November 11-én, szombaton rendezte a Padányi Katolikus Iskola hagyományos főegyházmegyei Márton-napi szavalóversenyét Veszprémben általános iskolások és középiskolások számára, tisztelegve a 200 éve született Petőfi Sándor és Madách Imre előtt. Iskolánkat Szakács Panka 6.e osztályos tanuló képviselte. A legfiatalabb volt, egyedüli hatodikos a 6-8. osztályosok csoportjában. Felkészítő tanára Tóthné Bogdán Zita. Az első részben, a kötelezően kiadott művek között Petőfi Sándor János vitézéből nagy átéléssel adta elő a megható részletet, Jancsi és Iluska búcsúját. Majd a szünet után a XX - XXI. századi magyar költészetből kiválasztott szabadon választott versek következtek, ahol Panka Szalai Zsolt kortárs költő Madártej című melankolikus hangulatú költeményét tolmácsolta. A 6-8. osztályosoknál Kőrösi Csaba, a Veszprémi Petőfi Színház művésze volt a zsűri elnöke, megdicsérte Pankát tehetségéért, kellemes hangjáért, szép, tiszta beszédéért. Kiváló szereplését a zsűri arany fokozattal jutalmazta, valamint meghívták a színházba, hogy felvételt készítsenek előadásáról.
Sikeréhez gratulálunk!